A cukor a hiány édes ízét hozza el, míg a méz az emlékek meleg ragyogásával ajándékoz meg minket.

Weiner Sennyey Tibor József Attila-díjas költő, esszéíró, a Drót főszerkesztője gyakorló méhész. Tíz éve él Szentendrén a párjával, Balogi Virággal, aki szintén írással, műfordítással is foglalkozik a nyelvtanítás mellett. Tibor kávét hoz, és két "nagyon elegáns italt" - talpas poharakba töltött limonádét citrommal és akácmézzel. Nevetve jegyzi meg, hogy nemrég egy román orvostól tanulta ezt a kifejezést, azóta ő is következetesen így hívja az igen finom és üdítő limonádét. Közben eszembe jut egy felvetés a nemrég olvasott, Az apiterápia története című esszéjéből: "Ha már nincs időnk saját magunknak egészséges italokat készíteni, akkor el kell gondolkodnunk azon, hogy vajon helyes életet élünk-e." Ezért megpróbálom kipuhatolni, ő hogyan él.

"Hajnali négy és öt között szoktam felkelni, egy bögre gőzölgő tea mellett kezdem a napot, majd meditálok, hogy összeszedjem a gondolataimat és harmóniába kerüljek önmagammal" - meséli, amikor rákérdezek, hogyan telik egy átlagos napja. A délelőtt folytatásaként Virággal együtt elviszik Lalit sétálni, ezt követi a munka: tavasszal a méhészkedés veszi át a főszerepet, de más időszakokban az írás tölti ki a napját. Délben szigorúan tartja az ebédidőt, utána pedig egy kis szundikálás következik, hogy feltöltődjön. A délután a fizikai aktivitásé vagy a közösségi életé, mint például a kertészkedés, méhészkedés, biciklizés, esetleg fellépések, és még egy újabb séta Lalival. Végül este kilenckor már az ágyat keresve tér nyugovóra. "Az egyetem elvégzése után azonnal nyugdíjba mentem, még a home office fogalmát sem ismerték, de íróként mindig is itthonról dolgoztam" - meséli nevetve, miközben a fotós kollégámmal összenézünk, és azon tűnődünk, talán nekünk is érdemes lenne így élni, a folyamatos rohanás helyett.

Weiner Sennyey Tibor családtörténete két különböző világ találkozása. "Az édesanyám családneve Sennyey, amely Vas megyei tájszólásban Zsennyére utal. 1500-tól jegyzik a Sennyeyeket, Luxemburgi Zsigmondtól kaptak nemesi oklevelet" - magyarázza. A család három fő birtokkal rendelkezett: "Zsennye volt az ősbirtok, de ott volt még Pácin, a nagypapám az ottani kastélyban született, és a felvidéki Bély, amelyet a trianoni döntéssel elcsatoltak. A Sennyeyek közül mindenki elment Magyarországról a második világháború és '56 során, egyedül a nagypapám maradt itt, Sennyey István, aki a Gulagot is megjárta."

A házigazdánk tehát anyai ágról magyar nemesi família sarja, apai ágon viszont a pesti polgári világba vezetnek a gyökerei: "Apukám Weiner István, egy budapesti, Király utcai zsidó családból származott. Az ő édesapját, az én nagypapámat Auschwitzban ölték meg. A nagymama, aki felnevelte, Swarcz Terézia a Wallenberg-akció során kapott svéd menlevelet. Apu ezt még a nyugdíjasotthonban is lobogtatta, hogy ne felejtsem el, hogy mi svédek vagyunk" - idézi fel mosolyogva.

A családi háttér sokszínűsége miatt komplex a viszonya a kollektív traumák által formált történelmi, politikai és társadalmi eseményekhez. "Mindenféle manipulációval szemben immunis vagyok, a politikai frázisok csak leperegnek rólam" - hangsúlyozza magabiztosan, és egyértelmű, hogy számára valóban lényegesebb értékek köré épül az élete.

Weiner Sennyey Tibor élete során a méhészet iránti szenvedélye Szentendréhez kötődik. "A hegy túloldalán találkoztam egy idős méhész úrral, Misi bácsival, aki gerincműtéten esett át. Hozzá csatlakoztam, hogy segítsek neki, miközben próbáltam elsajátítani a méhészkedés rejtelmeit. Egy barátom jóvoltából kaptam két méhcsaládot, amelyek rozoga kaptárokban érkeztek, késő ősszel. Beteleltettük őket, így a kertünkben méhek repkedtek. Elképzeltem, hogy hatvanéves koromra talán már elég tapasztalt méhész leszek - húsz éven át írkálok, kutatom a méhészet kultúrtörténetét, és közben gyakorolom is a mesterséget. Remélem, mire elérkezik ez az idő, már magabiztosan fogom tudni művelni ezt a csodálatos hivatást" - osztotta meg emlékeit.

Az élet azonban radikálisan felgyorsította azt a komótos tempóban zajló tanulási folyamatot. Amikor kitört a pandémia, Tibor legjobb barátjának édesapja, aki méhész volt, sajnos életét vesztette a vírus következtében. "A kert végében tizenhat méhcsalád volt, és a barátom azt mondta: 'Eladjuk a házat és a kertet, kérlek, Tibi, te vállald ennek a gondját, neked adom.' Hirtelen 18 családra bővült a dolog, és ez már egy teljesen új kihívást jelentett" - meséli Tibor.

"Etikus méhészkedésünk során a méheket nem csupán haszonszerzés céljából tartjuk, hanem igyekszünk a legjobb körülményeket biztosítani számukra. Valójában a méheink igazi 'luxus' életet élnek, hiszen mindent megteszünk annak érdekében, hogy kényeztessük őket – meséli, miközben a kaptárok ölelésében álló méhesház felé kalauzol bennünket. Az egészségük a legfontosabb számunkra, hiszen csak egészséges méhekkel lehet jót termelni, jó munkát végezni és gyógyítani. Sajnos ezen a télen a magyar méhállomány 60%-ának pusztulása sújtott bennünket. Én azonban 24 családot teleltem be, és mindössze kettő pusztult el."

A méhek pusztulásának legfőbb okát a vegyszerek által okozott terhelésben keresik. "A nagyobb mezőgazdasági területeken gyakran alkalmaznak vegyszereket, de a kiskertek sem mentesek ettől. Az igazi kihívás azonban a hatalmas monokulturális ökológiai sivatagok kialakulása, amelyek a magyar tájat fenyegetik. A repceföldek gyorsan elvirágoznak, és utána már csak egy kietlen terület marad, ahol a méhek nem találnak táplálékot."

A méhek világában felfedezett új perspektívák nem csupán a természet közelségét hozták el, hanem az írás terén is jelentős változást indítottak el az életemben. A Méhészet szaklap főszerkesztője felkért, hogy havi rendszerességgel osszam meg gondolataimat és tapasztalataimat egy-egy esszé keretében. "Eközben lehetőségem nyílt arra, hogy megismerjem azokat a méhészeket, akik már szakmai cikkek írásával járulnak hozzá a tudományos diskurzushoz. Ők rendkívüli támogatást nyújtottak számomra, hiszen bármikor felhívhattam őket, vagy ellátogathattam hozzájuk. Alaposan át tudtam tanulmányozni az összes írásukat. Ez már egy teljesen új szintű méhészkedés volt, amely éles ellentétben állt azzal, amit Misi bácsinál tanultam; ez már a 21. század modern megközelítése volt" - magyarázza lelkesen.

Az írásokból végül könyv született. Az első kiadást két hét alatt elkapkodták, és már A méhészet művészete második kiadása is jól fogy.

A Virág Méhes termelői kiemelkedő eredményeket értek el, hiszen az akácmézük az európai mézversenyen lenyűgöző 24,7 pontot kapott a lehetséges 30-ból. Emellett a magyar mézversenyen háromféle mézük is bronzérmet szerzett. Termékeik a szentendrei biopiacon is fellelhetők, ahol a helyi ízek és minőség iránti elkötelezettségüket tükrözik.

A Méhészet szaklapban megjelenő új esszésorozat az apiterápiára, vagyis a méhek és a méhészeti termékek gyógyító erejére összpontosít. Az írások célja, hogy felfedjék a méhek világának csodáit, és bemutassák, hogyan segíthetnek ezek a természetes kincsek az egészségmegőrzésben és a gyógyításban.

A méz és a méhméreg gyógyító hatásának története egészen az ősi időkig nyúlik vissza. Az ókortól napjainkig számos nyelven fellelhető tudományos ismereteket a méz és méhméreg orvosi felhasználásáról Beck Bódog Félix gyűjtötte össze és korszerűsítette. Ő egy bajai származású magyar zsidó orvos volt, aki Budapesten praktizált, később pedig az Egyesült Államokba költözött, ahol az 1930-as évek folyamán könyveket írt a témában, és neki köszönhetjük az apiterápia kifejezést is. Érdekes módon, az első tudományos igényű írás, amely a méhméreg orvosi alkalmazásának sikerét és gyógyító erejét vizsgálta reumás betegek esetében, már 1859-ben megjelent dr. Desjardins francia orvos tollából. Közben megosztotta velünk élményeit egy jelentős tanulmányútjáról is: "Tavaly nyáron részt vettem Romániában egy nemzetközi apiterápiás kurzuson dr. Ștefan Stângaciunál, aki apiterápiás klinikát irányít."

Dr. Stângaciu innovatív módon ötvözi az akupunktúra hagyományos módszereit az apiterápiával, amely Kínában apipunktúraként ismert. "A kezelés során azokat a pontokat célozzák meg, ahol problémák merülnek fel. Ha a méhecskét végighúzod valakinek a gerince mentén, láthatod, hogy ott, ahol a fullánkját behelyezi, pontosan azok a helyek, ahol a terápiás szúrásokat is végzik" - fejtette ki házigazdánk. Hozzátette, hogy a méhméreg terápiával kapcsolatos allergiás reakciók miatt rendkívüli óvatosság szükséges, de a tapasztalatok szerint az artritisz és reuma kezelésében ígéretes eredményeket produkál.

Egyik erdélyi utazása során a költő találkozott Mezei Attilával, egy különleges méhészel, aki Gyergyószárhegyen él. Attila saját magát apipunktúrával kezelte, miután a sclerosis multiplex miatt ágyhoz kötötté vált. Csak az egyik karját tudta mozgatni, amikor elkezdte a méhszúrás-terápiát, és a csodával határos módon annyira felépült, hogy részt tudott venni egy könyvbemutatón. Bár bottal járt, láthatóan jelentős javuláson ment keresztül. A költő lelkesen mesél erről a rendkívüli emberről, aki méhesházat épített, hogy más betegeken is segíthessen. Emellett megemlíti, hogy Dél-Koreában az elmúlt évtizedekben számos komoly klinikai kísérlet zajlott az apitoxinnal és annak gyógyászati felhasználásával kapcsolatban.

"A gyógyításban nagyon jól lehet használni a mézet és a propoliszt. Utóbbi egy antivirális, antibakteriális szer, és különösen fontos lehet manapság, amikor már egyre több olyan baktérium van, amit nem tudnak kezelni. De az a probléma a méhészeti termékekkel, hogy ezeket kúraszerűen kell használni, nem fognak egyik napról a másikra meggyógyítani. Ez egy életmód. Nem azt jelenti, hogy aki rendszeresen fogyaszt propoliszt vagy mézet, sohasem lesz beteg, hanem azt, hogy nagyobb valószínűséggel könnyebben és gyorsabban megküzd a betegségekkel" - mutat rá.

A virágpor és a méhkenyér, azaz a méhek által fermentált pollen, rendkívül gazdag tápanyagokban, beleértve a vitaminokat, ásványi anyagokat és enzimeket. Ezek a természetes csodák hozzájárulhatnak az emésztés javításához és az immunrendszer erősítéséhez. Különösen figyelemre méltó a kaptárlevegő jótékony hatása - ezt mi is megtapasztalhatjuk Tibor méhesházában, ahol a méz illata és a méhek zümmögése egyedülálló, megnyugtató élményt nyújt. A hely különösen kedvező asztmás gyermekek számára, hiszen a mézzel és propolisszal telített kaptárok levegőjének belélegzése kiegészítő terápiaként rendkívül hatékony lehet számukra.