A váci egyházzene évszázadok óta gazdagítja a kulturális örökségünket, és már ezer éve kíséri a hívek vallásos életét. Az egyházi dallamok mélyen gyökereznek a helyi közösség hagyományaiban, tükrözve a régió történelmét és szellemi értékeit. A váci templo

A Váci Egyházmegyében, Szent László király uralkodásának idején, valószínűleg már működött az úgynevezett Schola Cantorum, amelyet káptalani iskolaként is emlegettek. Ez az intézmény a székeskáptalan felügyelete alatt állt, és fontos szerepet játszott a vallási zene és a liturgikus hagyományok ápolásában.

A székeskáptalan tagjai vita communisban, szerzetesi életközösségben éltek, egy fedél alatt laktak, és mindennap énekelték a zsolozsmát. Hasonlóan a szerzetesi közösségekhez, a kanonokok testülete kánon, azaz szigorú szabályzat szerint élt, s ehhez az életformához szorosan hozzátartozott a szent zene művelése.

A plébániai iskolák megalapításával egy új korszak kezdődött, amelyben a cél nem csupán a tudományok, teológia és hittan oktatása volt, hanem a művészeti nevelés is kiemelt szerepet kapott. Varga László karnagy szavaival élve, az évszázadok során fokozatosan egyre világosabbá vált, hogy az iskola és a templom szoros összefonódásban állnak egymással. Ez a szoros kapcsolat nemcsak az oktatás, hanem a közösségi élet szempontjából is kulcsfontosságúvá vált.

A török hódítás jelentős fordulatot hozott a térség történetében. Miután kiűzték őket, a Váci Egyházmegye romokba dőlt; a helyi papság java része életét vesztette vagy száműzetésbe kényszerült. Az értékes írásos örökségeink, levéltáraink lángok martalékává váltak. A muzulmán hódítók módszeresen igyekeztek eltüntetni a kereszténység kulturális és vallási nyomait, miközben a helyi lakosság iszlám hitre való átállítását szorgalmazták. A történelmi váci székesegyház, amelynek építését Szent László fejezte be, a törökök kezében mecsetté változott, és amikor végleg elhagyták a várost, felrobbantották, ezzel végleg eltüntetve a múlt egy fontos darabját.

Ebben a templomban említenek a források egy korabeli, egymanuálos, úgynevezett pozitív orgonát. Karcsú Antal Arzén váci ferences házfőnök, történetíró szerint a hangszer olyan rossz állapotban volt, hogy a zenészek évente egyszer, Szent Cecília ünnepén voltak csak hajlandók megszólaltatni.

Varga László kanonok, aki egyúttal karnagy is volt, a török időszak utáni újjáépítés jegyében folytatta munkáját, amelynek egyik kiemelkedő eseménye az új katedrális 1772-es felszentelése. Gróf Migazzi Kristóf bíboros, aki egyben bécsi érsek és váci püspök is volt, szívügyének tekintette a kulturális és zenei élet fellendítését. A főváros, Pozsony, a zenei oktatás központjaként szolgált, ahonnan tehetséges, jól képzett muzsikusokat hoztak, hogy gazdagítsák a helyi zenei életet.

A levéltár mélyén felfedeztük azt a levelet, amelyben a bíboros kérte, hogy tájékoztassák a rezidenciális zenekara hangszereinek összeállításáról. Ez az együttes Vácon nyolc-tizenkét zenészből állt, és büszkén mondhatom, hogy kutatóként én is részese lehettem ennek a különleges időszaknak. A 18. századból származó, lúdtollal írt kottaanyag egy része, valamint a 19. századi kották egy toronyszobában bújtak meg a székesegyházban. Ez a zenei "kincsestár" csodával határos módon túlélte az 1848-as forradalom, az első és második világháború, valamint a kommunizmus időszakának viharait. Szeretném hangsúlyozni, hogy a két-három köbméternyi, rendezetlen és összekevert papír heverése igazi kihívást jelentett számomra. Másfél évtizedet töltöttem a papírok párosításával: figyelembe vettem a szerzőket, a papír minőségét, a későbbi műveknél a vízjelet, és a zenei stilisztikai jegyeket is, hogy végül sikerüljön rendet teremtenem ebben a zenei örökségben.

Varga László a pozsonyi zeneszerzők és a váci székesegyház karnagyainak alkotásaival gazdagította gyűjteményét, mellette pedig Haydn és Mozart kottamásolatai is helyet kaptak.

- Megemlíteném Stephan Ulrichot, a székesegyház első karnagyát. A mester német neve ellenére valószínűleg felvidéki magyar lehetett, mert a levéltárban magyar nyelvű levelét fedeztem fel. Nagyon szép miserészek - mint például introitusok (a mise kezdő éneke), offertoriumok (a mise felajánlási tétele), valamint kommuniók (áldozási ének) - maradtak ránk. Stephan Ulrich fiának, Karl Ulrichnak még több műve vészelte át az évszázadokat. Elődeimnek vannak misekompozícióik is: rekviemek, Te Deumok lapultak a toronyszobában. Gabrielli Tamás, Thomas Gabrielli a 18. század végén Galgamácsán volt apát-kanonok, és Pozsonyban szerzett zenei diplomát. A székesegyház zenei együttese részére - a mise állandó és változó részeinek tételei és Te Deumok mellett - írt Sacerdos et Pontifex kezdetű püspöki bevonuló éneket is. Az itteni főpásztorok mindig fontosnak tartották, hogy a zenei kultúra mind a liturgiában, mind pedig az udvartartásban is megjelenjen.

Az első világháború viharos időszakában csupán hajszálnyira álltunk attól, hogy a Rieger orgona ón sípjait rekvirálják. A hangszer és a monumentális harang megmentéséért egy váci kanonoknak köszönhetjük a fáradhatatlan erőfeszítéseit, aki a Parlament felsőházának tagja volt. E nehéz idők ellenére a zenei élet virágzásnak indult, és neves mesterek ápolták a zenei hagyományokat. Pikéthy Tibor, aki az első világháború előtt vette át a székesegyház karnagyi posztját, ötvenhárom éven keresztül vezette a kórust. Zeneszerzőként leginkább orgonaműveiről vált híressé, és műveit a mai napig szívesen játsszák a zenészek.

A két háború közötti időszakban egy "javadalmazott" énekkar megalakítására került sor, amelynek húsz-huszonöt énekese a püspökség alkalmazottjaként tevékenykedett. Művészi munkásságukat zsírral, fával, élelmiszerrel, gabonával és szolgálati lakással honorálták. A kommunista időszak alatt azonban az énekkar feloszlott, és egészen 1955-ig kellett várni, míg dr. Huszár Dezső kapucinus karnagyot felkérték az újraalakításra. Ügyes diplomáciával, az akkori püspöki titkár hathatós közreműködésével, sikerült elérnie, hogy a hatóságok úgy vélték, a karnagy "kicsit balga", így megfigyelésre rendelték a püspöki székhelyre, hogy szem előtt tartsák, és "ne ártson a népi demokráciának". Dezső atya azonban nem tétlenkedett; megalakította a Szent Cecília Kórust, melyet harminckét éven át vezetett. Később a magyarországi kapucinus rend tartományfőnökévé nevezték ki. Ekkor adta át nekem a székesegyház karmesteri pálcáját, és azóta is én irányítom a kórust, mind a mai napig.

Varga László kanonok kezdeményezésére megalakult a Váci Székesegyházi Kórusiskola, amely a Karolina Katolikus Általános Iskola keretein belül működik. A kórusiskolában 230 fiatal énekes tevékenykedik, akik négy különböző kórust alkotva rendszeresen részt vesznek az egyházi liturgiákon, szentmisék során gazdagítva a zenei szolgálatot.

Mintegy missziós feladatot is ellátnak, mert amikor énekelnek, megtelik a székesegyház. Minden gyerek hangszeren is tanul.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra is én szerveztem a Hősök terére egy kétezer tagú kórust, a legutóbbi pápalátogatásra pedig az egyházmegyék összkórusát. Ezzel nem dicsekszem, inkább azt az örömömet szeretném kifejezni, hogy megvalósítása javarészt baráti alapon történt; a karnagyokkal és a kórusokkal való több évtizedes személyes kapcsolatom eredménye.

A székesegyház kórusa nemrégiben ellátogatott a Felvidék gyönyörű tájaira. Varga László elmondása szerint különleges adventi lelki élményt nyújtott, hogy a kórus a felvidéki Nagytúron léphetett fel, a tesmagi énekkar meghívásának köszönhetően.

- Sokáig emlékezetes marad a szép modern templom és a kedves vendéglátás. Édesapámékat Tesmagról telepítették ki 1948-ban - mondta a karnagy.