Abszurd: Macron nyugodt léptekkel halad a káosz közepette, ahol az összeomlás őrült táncot jár.

Sokan találgatták, hogy milyen lépéseket tesz most Emmanuel Macron, akinek kormányai olyan gyorsan omlanak össze, mint a hópelyhek a tűző napon, mégis ragaszkodik ahhoz, hogy ne tartsanak előre hozott választásokat, és lemondásra sem gondol. A válasz pedig a francia köztársasági elnök szájából érkezett: ő egyszerűen sétál egyet. Ez a tevékenység kifejezetten jótékony hatású, főleg a reggeli órákban, amikor a világ még friss és új lehetőségekkel teli.

Merev mozgású, sötét kabátos férfi lép ki egy folyó partján egy nyitott, rácsos kapun; előtte és utána láthatólag testőrök igyekeznek feltűnés nélkül úgy tenni, mintha ők is arra lófrálnának. Az interneten villámgyorsan elterjedő videóról kiderül: Emmanuel Macron az, aki a reggeli órákban, legutolsó kormányának pár órán belül történő összeomlása után, államának teljes gazdasági és politikai káoszba sodródásának tetőpontján, mint a Le Figaro keddi számának vezércikkírója is megjegyzi,

"Úgy lépked, mintha a világ tökéletesen rendben lenne."

Ez egy valóban különös helyzet, vagy talán egyfajta komikus jelenet? - teszi fel a lap a kérdést, majd megjegyzi, hogy a köztársasági elnök mintha Francois Mitterrand híres sétáit akarta volna ügyetlenül felidézni.

A mutatványos és a fáraó Egyszer volt, hol nem volt, egy távoli birodalomban, ahol a nap mindig ragyogott, és a szél mesés történeteket suttogott. A birodalom közepén élt egy mutatványos, akinek nevét mindenki ismerte: Zephyr. Ő volt a legügyesebb bűvész, aki csodálatos trükkökkel kápráztatta el a népet. Minden este, amikor a nap a horizont mögé bújt, Zephyr színpadra lépett, és varázslatos előadásokat tartott, amelyekben tűz, víz és szél keveredett. Egy napon híre ment, hogy a fáraó, Akhenaten, aki híres volt hűvös és távolságtartó természetéről, a városba látogat. A nép izgalommal várta a fáraó érkezését, de Zephyr úgy döntött, hogy nem csupán szórakoztatni szeretné, hanem egy különleges mutatványt tervezett a fáraónak, hogy megnyerje a kegyét. A nagy napon, amikor a fáraó megérkezett pompás kíséretével, Zephyr szívében izgalom és félelem keveredett. Előadását a fáraó előtt kezdte, bemutatva a leglenyűgözőbb trükkjeit: lebegő gyümölcsöket, tűzgyújtással és víz alatti bűvészmutatványokat. Ám a fáraó arca szigorú maradt, és Zephyr egyre inkább kétségbeesett. Végül, a mutatvány csúcspontján, Zephyr egy különleges trükköt készített elő, amelyben a fáraó kedvenc állatát, egy aranyozott fáraó-kutyát varázsolta elő a semmiből. A kutya, mintha csak a valóságból lépett volna elő, vidáman szaladgált a színpadon, és a nézők lelkes ovációja töltötte be a teret. A fáraó arcán egy mosoly jelent meg, és Zephyr szívében felcsillant a remény. A mutatvány végén a fáraó felállt, és a nézők nagy meglepetésére, ő is tapsolt. "Te vagy a legnagyobb bűvész, akit valaha láttam," mondta Akhenaten. "A te tehetséged nem csupán szórakoztat, hanem varázslatot hoz a világomba." Ettől a naptól kezdve a mutatványos és a fáraó barátok lettek, és Zephyr nemcsak a nép, hanem a fáraó kedvenc bűvésze is lett. A birodalom falain belül minden este újabb csodák születtek, és a múzsák nevetése szállt a csillagos ég felé, mindenki tudta, hogy a varázslat sosem ér véget.

Csakhogy a megközelíthetetlensége és a belőle sugárzó méltóság okán a korabeli sajtóban "fáraó"-ként emlegetett Mitterrand, akiről rakpartot neveztek el Párizsban, és aki emberöltőn keresztül, diákkorától kezdve rótta szenvedélyesen a francia főváros utcáit, s akinek sétaútvonalai híresek lettek (ma is rendeznek a város lokálpatriótái emlékező sétákat a tiszteletére), ráadásul ő maga is alakította Párizs arculatát (példa erre a Louvre üvegpiramisa), nem bujkálva, elszigetelten, s nem egyszeri alkalommal tett ilyen sétákat.

Vagy talán azért tette volna Macron csendes sétáját, hogy elterelje a figyelmet a saját maga által előidézett zajos parádéról? - találgatja a lap, mely szerint az elmúlt pár nap komédiáján nemcsak Raymond Devos, Franciaország egyik legismertebb humoristája és stand-uposa, de

Még Marine Le Pen kis cica is elégedetten nyalta a bajszát, mintha a legfinomabb falatok ízét élvezte volna.

Egy már lemondott hadügyminiszter átadja tisztségét egy szintén lemondott miniszterelnöknek, akit az államfő szeretne visszahelyezni pozíciójába, hogy megakadályozza a parlament feloszlatását – így foglalja össze a konzervatív lap a helyzet abszurditását. A komédia főszereplője nem csupán a pár óráig működő kormány és a szupergyorsan távozó kormányfő, Lecornu, illetve az egy napra visszahelyezett volt pénzügyminiszter, Bruno Le Maire, hanem magának az államfőnek a szerepe is kulcsfontosságú.

Politico: Franciaország felemelkedése Az utóbbi időszakban Franciaország újra a világpolitika középpontjába került, hiszen a gazdasági és kulturális színtéren egyaránt jelentős fejlődést mutat. A nemzetközi kapcsolatokban betöltött szerepe, valamint az innovációs törekvések révén a francia állam a globális színtéren is egyre nagyobb befolyással bír. Az ország gazdasági dinamizmusa, a művészeti élet virágzása és a társadalmi reformok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Franciaország a jövő egyik meghatározó szereplőjévé váljon.

Míg a Le Figaro világosan kifejti, hogy az "urnák" - azaz az előre hozott választások - az egyetlen lehetséges megoldást jelenthetik, ezzel Macron kezére helyezve a helyzet kulcsát, addig a Politico, a brüsszeli székhelyű folyóirat, elemzést közöl arról, hogy "a francia elnök bukása" milyen hatással van Európára. Itt nem Franciaország sorsáról van szó, hanem kifejezetten Macronéról, ahogyan azt a lap, amely a híres Európai Bizottsághoz való közelségéről ismert, hangsúlyozza.

A Politico viszont egy szájból fúj hideget és meleget: miközben emlékeztet, hogy mekkora a tét, hiszen "Franciaország az Európai Unió második legnagyobb gazdasága, a G7 vezető szereplője, az EU egyetlen atomhatalma és az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja", gyorsan meg is dicséri a Brüsszel politikai krédóját valló Macront, akinek

Elnöki mandátuma során Franciaország olyan politikai tényezővé emelkedett az Európai Unió ügyeiben, amelynek befolyása szinte kizárólag Németország erejéhez mérhető.

A lap történetének valóságos gyöngyszeme ez a helyzetértékelés: "Macron megpróbálja elhárítani a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés fenyegetését, amely folyamatosan vezet a közvélemény-kutatásokban, miközben kezeli a francia költségvetési hiányt."

A komfortos zsákutca

Mielőtt kitérnénk arra, hogyan "kezeli" a nagyzási hóbortja okán a francia sajtóban "Jupiterként" is emlegetett köztársasági elnök és annak kedden másodjára is megbukott pénzügyminisztere a francia költségvetést (Franciaországé az euróövezet legnagyobb költségvetési hiánya, amely 3300 milliárd eurónál is magasabb, miközben másodpercenként 5000 euróval növekszik az államadósság), érdemes leszögezni: a banki háttérrel, szocialista párti múlttal Európa egyik legerősebb vezetői pozíciójába érkezett Macron egyértelműen szereplője és aktív formálója is a szélsőségesen liberális brüsszeli elit politikájának.

Az eszelős rettegés a "szélsőjobboldalinak" titulált, a nemzetgyűlés legerősebb pártját adó Nemzeti Tömörüléstől, amely a Politico cikkéből is kiviláglik, a valós oka annak a mélyrepülésnek, amelybe Macron egyre hebehurgyább döntései rántották 2024 nyara óta Franciaországot.

A népfenség elvének figyelmen kívül hagyásával Macron előre hozott választásokat hirdetett meg a 2024-es európai választások után. Ennek oka, hogy az uniós polgárok, köztük a francia állampolgárok is, súlyos vereséget mértek a baloldali és liberális politikai erőkre, ami megalázó csapásként érintette ezeket a pártokat.

A 2024-es évben kialakult politikai patthelyzet különös figyelmet érdemel, hiszen három olyan politikai erő állt szemben egymással, amelyek nem hajlandók koalícióra lépni, holott mindegyikük egyenlő számú mandátummal bír. Ez a helyzet nemcsak a politikai táját formálja, hanem új kihívások elé is állítja az országot.

még mindig kényelmesebb Macronnak, mint a jobboldal totális győzelme.

Ezért kapkod fűhöz-fához, miközben az egyre rövidebb idejű, legutóbb már kérészéletű, egymás utáni kabinetek bizonyítják a helyzet tarthatatlanságát.

A guillotine árnyékában A guillotine kemény, hideg fémje a történelmi igazságszolgáltatás szimbólumává vált, ugyanakkor a félelem és a halál eszköze is. A szerszám, amely az élet és a halál határvonalán egyensúlyozik, a forradalom zűrzavarában született, mint a nép haragjának kifejeződése. Az áldozatok, akiknek sorsa e kegyetlen gépezet kezébe került, mindannyian egyedi történetekkel érkeztek, ám egy dolog közös volt bennük: az életük drámai vége. Miközben a guillotine alatt várakoztak, a levegő tele volt feszültséggel és kétséggel. Az emberek arcán a félelem és a megadás keveredett, hiszen tudták, hogy a sorsuk már rég megpecsételődött. Mégis, a pillanatok során, amíg a halálra vártak, sokszor felidézték életük boldogabb pillanatait, álmaikat és vágyakat, amelyek soha nem teljesülhettek. Ez a gépezet nem csupán egy kivégzőeszköz volt; a társadalom morális dilemmáinak tükre is. Mennyire vagyunk hajlandóak elmenni a büntetés nevében? Mi a határ az igazságosság és a bosszú között? A guillotine nemcsak a testeket, hanem a lelkiismereteket is megölte, miközben a történelem sötét fejezeteibe íródott. Ez a hely, ahol az élet és a halál határvonalán álltunk, figyelmeztet arra, hogy a múlt tanulságait sosem szabad elfelejteni, hiszen a történelem ismétli önmagát, ha nem vigyázunk. Kérjük, ne engedjük, hogy a guillotine árnyéka újra megjelenjen világunkban.

Megdöbbentő volt, amikor Franciaország egyik legmeghatározóbb írója, Michel Houellebecq, 2021-es „Megsemmisülni” című regényében (eredeti címe: Anéantir - a szerk.) olyan mélyreható gondolatokat osztott meg, amelyek...

2027-ben játszódik, guillotine-nal lefejezik Bruno Juge-t, egy volt minisztert.

Az író regényében világosan fellelhető Bruno Le Maire pénzügyminiszterre tett utalás, arra a politikai szereplőre, akinek kinevezése kulcsszerepet játszott abban, hogy alig néhány órával a Macron által vasárnap este bejelentett új kormány felállása után "felrobbant" a helyzet. Bruno Le Maire, akit a francia közvélemény humorosan "1000 milliárdos adósság úr"-ként emleget, a Macron-érának a pénzügyi politika terén elengedhetetlen alakja.

Ő volt Macron hivatalba lépésétől kezdve a köztársasági elnök egyik meghatározó alakja, aki 2017-től 2024-ig vezette a "Bercy"-t, azaz a pénzügyminisztériumot, és jelentős hatással volt a francia gazdaságpolitikára.

Hivatalba lépése évének végén, 2017-ben a francia államadósság 2 billió euró körüli szinten stagnált. Azonban 2024 végére ez az összeg már 3,3 billió euróra rúgott. Ebből fakad az a becenév, amelyet a jobboldal ragasztott rá (és amely általában heves reakciót vált ki belőle), utalva az egybilliós adósságnövekedésre.

Háborús költségvetési deficit

2017-ben, amikor az előző - szocialista - kormány távozott, egy olyan ország kulcsait vette át, amelynek hiánya közel volt a GDP 3 százalékos európai határértékéhez. Amikor leköszönt hivatalából,

a költségvetési egyenleg -6 százalékkal kacérkodott

A szöveg átírása a következőképpen alakulhat: Képzeld el, hogy az ország és Európa egyaránt zavartalanul működik, mentes mindenféle válságtól. Ilyen körülmények között azonban a költségvetési hiány mértéke, amit most tapasztalunk, inkább a világválságok vagy háborúk idején megszokott jelenség. Ezzel a helyzettel "bánt" Macron, akit a Politico is elismeréssel említ a francia költségvetés kezelésével kapcsolatban.

Macron említése indokoltabb, mint a korábbi pénzügyminiszteré, mivel a Le Figaro cikkében is utalnak arra, hogy "ahogyan azt most már világosan látjuk: amíg az államháztartás folyamatosan romlott,..."

Bruno Le Maire titkos háborút vívott a költségvetési helyzet helyreállításáért

vagy legalábbis annak világos magyarázatáért. Hónapokon át egy sor feljegyzést küldött az elnöknek és az egymást követő miniszterelnököknek, sürgetve őket, hogy hívják rendre azokat a minisztereket, akik továbbra is költséges intézkedéseket hoztak.

Danton is kifejtette a véleményét.

"Nem hagyhatjuk, hogy a miniszterek hétről hétre bejelentéseikben a tervezett költségek túlhaladják a valóságot, hiszen ezek a többletkiadások se nem előre megfontoltak, se nem megfelelően dokumentáltak, ráadásul érvényesítésük is elmarad!" – áll a feljegyzésében.

Környezete azonban nem fogadta el őt, sőt gúny tárgyává tette, míg most őt állítják a bűnbak szerepébe – derül ki egy konzervatív lap írásából. Houellebecq guillotine-ja, ahogyan az író előre jelezte, aktiválódott, és valóban ott találjuk a képletes kivégzőeszköz árnyékában a korábbi pénzügyminisztert.

A francia történelem kínál olyan példákat, amelyek mélyen belevésődtek az emlékezetünkbe. Emlékezzünk csak Dantonra, akit a bűnbakként hurcoltak meg, és aki a vérpadra állítva, az utolsó pillanatokban kiáltott a véres kezű jakobinus diktátor felé:

"Robespierre, a nyomdokaimba lépsz majd!"

Hogy Macron pénzügyminisztere a sorsára jut-e, az még mindig bizonytalan. "Robespierre" jelenleg egyedül rója a reggeli utcákat, miközben gondolatban a nagy múltú elődeire tekint vissza.

A kiemelt kép illusztráció. (Forrás: Wikipédia)