Ambrózy Áron: Az Atlanti-óceán a béke oázisává vált, míg az amerikai földrész a világ szívévé emelkedett.
Bár a cím kissé furcsának tűnhet, remekül tükrözi a geopolitikai helyzet bonyolultságát és árnyaltságát.
Az Afrika-szarvától a Szuezi-csatornán és a Hormuzi-szoroson keresztül egészen az Indiai-óceán nyugati partvidékéig a nemzetközi szállítmányozás komoly kihívásokkal néz szembe, köszönhetően a kalózkodásnak, a terrorizmusnak és a háborús konfliktusoknak. Eközben Kína ambiciózus új selyemútjainak tervezése még mindig csak a papíron létezik, míg az északi jégmezők olvadása nem halad olyan ütemben, hogy jelentős változásokat idézzen elő. Így az Atlanti-óceán marad a biztonságos kereskedelem színtere, ahol kizárólag az amerikai kontinens államaival léphetünk üzletre.
Meg persze a Csendes-óceán is a nevéhez méltó módon békés marad, miközben a Földközi-tenger csak arra jó, hogy azon keresztül behordják a kontinensre azokat, akikre semmi szükségünk nincs, de legalább sokba kerülnek és a terhünkre vannak. Nem állunk jól, ráadásul Magyarország ebben az új realitásban a világgazdaság perifériájának perifériája éppen.
Nemrégiben egy intenzív és valósággal terhelt, bár a távolság miatt meglehetősen szokatlan háború robbant ki a több évtizedes izraeli-iráni konfliktus keretein belül, amely örökre meghatározta, hogy az Egyesült Államok egy darabig még mindig a világ középpontjában marad. A földgömb nem forgott el kelet felé. A Hormuzi-szoros felett szárnyaló vadászbombázók és cirkálórakéták miatt a katari LNG és a szaúdi olaj kockázatai jelentősen megnőttek, míg az amerikai energiahordozók biztonságosabb alternatívát kínálnak. A kínai és európai kereskedelem volumene csak akkor maradhat stabil, ha Kína a nemrégiben Csendes-óceánra vezényelt két repülőgép-hordozóját átirányítja az Arab-tengerre, hogy biztosítsa a hajózási útvonalakat, és elriasztja azokat, akik kalandvágyó ötletekkel állnának elő.
Természetesen, íme egy egyedibb változat: "Nem állíthatjuk, hogy az amerikaiak irányítják az izraeli-iráni konfliktust, de kétségtelen, hogy a nagyhatalmak mindig is opportunisták voltak. Felesleges bármiféle illúzióban ringatni magunkat; nyilvánvaló, hogy ki fogják használni a felmerülő lehetőségeket. Akárcsak az orosz-ukrán háború esetében, ahol a kezdeti elvek és a morális üzenetek gyorsan háttérbe szorultak, és a helyzet csupán egy újabb zsákmányszerző akcióvá degradálódott."
