Az erdélyiség varázsa: a kultúra és közösség ereje Erdély, ez a varázslatos földrajzi terület, nem csupán természeti szépségeiről híres, hanem gazdag kulturális örökségéről és sokszínű közösségeiről is. Az erdélyiség nem csupán egy földrajzi fogalom, han
Épphogy csak elsuhant a golyó a fülünk mellett - mondja a közhely, és ez kétségtelenül igaz (ezért is közhely). Nem is érdemes azon tűnődnünk, hogy hol találhatnánk új otthonra, hiszen ez a gondolat már magától is felmerült a kampány végső napjaiban, amikor az aranyporos elnökjelölt ámokfutása közben tett kijelentéseit figyeltük - amelyek az elbukott választás után sem változtak. Az agresszív felhangokat csak a guru atyuska titokzatos, fátyolos hangon elmondott, régi misztikusokat utánzó prédikációi tompították. Tónusilag. A tartalmilag is csak azért, mert a racionalitásra vágyó énünk nem találta meg magát bennük. Arról nem is beszélve, hogy farizeusi beszédmódja nem a holt-tengeri tekercsekből, a Kabbalából, sem a tibeti vagy egyiptomi halottaskönyvekből, sem Hermész Triszmegisztosz ránk maradt töredékeiből, sem Énok könyvéből merítette az összegyúrt formát és tartalmat (ahogy minden, magára valamit adó néphülyítő sarlatán tenné), hanem egyenesen a Gyűrűk urából idézett - a mögöttes jelentésből mit sem sejtő, de a szépen hangzó hazugságnak önként és boldogan alávetett funkcionális analfabéták tömege pedig párás szemekkel itta (Tolkien) minden szavát. Mindeközben a másik oldalról az aranyifjú harcias, majd kétségbeesett, végül vérszomjas fenyegetései próbálták a kulturálatlan tömeg legkulturálatlanabb tagjait vezetni a talibánkereszténység új hadjáratain, amelyek ezúttal épp azt a tőlünk nyugatra fekvő vidéket célozták meg, amelynek hátán mindannyian élősködünk.
A helyzet, amellyel szembenézünk, inkább tragikomikus, mintsem szórakoztató. Képzeljük el, hogy egy politikai csoport, amely inkább hasonlít egy cirkuszi társulatra, mintsem felelős vezetőkre, hatalomra kerül. Ez már önmagában is ijesztő, hiszen ha a választók egy része csupán unaloműzésből, vagy a mérgük levezetésére szavazott rájuk, akkor ez a "galeri" komoly veszélyt jelenthet. A céljaik között nyilvánvalóan nem a civilizált párbeszéd, hanem a bányabéka seggénél alacsonyabbra való süllyedés szerepel. Az igazi méltóságot csak azok őrzik meg, akiknek van egy bizonyos intelligenciaszintjük – és itt nem feltétlenül a diplomák számáról van szó. Mert egy politikai babérjait kereső, futballhuligánokra emlékeztető figura nem várható, hogy a hagyományos politikai etikett szerint cselekedjen. Az ő repertoárjában a fenyegetőzés, az ordibálás és a kompromisszumok elvetése dominál; ahelyett, hogy a diplomácia nyelvén értekezne, inkább az ököljogot preferálja, mint egy modern kori gladiátor. Most képzeljük el, ha egy ilyen személy hatalomra jutna. Milyen jövő várna ránk? Az elveszített választás utáni vérszomj, a polgárháborúval való fenyegetőzés csak a jéghegy csúcsa lenne. Ki állítaná meg ezt a lavinát? Főleg, ha mögötte egy olyan tömeg áll, aki már régóta hipnotikus állapotban várja a vezért? Az ilyen helyzetek csak arra figyelmeztetnek, hogy a felelősségteljes döntések és a tudatos szavazás rendkívül fontosak, mert a következmények súlya elérheti a megmásíthatatlan méreteket.
Bízunk benne, hogy erre a kérdésre a jövőben soha nem kell válaszolnunk. Reméljük, hogy a következő választásokig azok, akiket bizalmunkkal tüntettünk ki, mindent megtesznek azért, hogy érdemesek legyenek ránk, és hogy a társadalom is esélyt adjon nekik erre. Mert mindannyian tudjuk, hogy nehéz időszakok várnak ránk, és elengedhetetlen, hogy pótoljuk az államháztartási hiányt.
Ez a történelmi választás számos pozitív hozadékkal járt: egyrészt összekovácsolta azokat, akik a nyugati értékekre és lehetőségekre tekintenek, beleértve Mircea Cărtărescut és Dani Mocanut is. Másrészt román nemzetiségű honfitársaink iránti hála soha nem volt ennyire érezhető, mint most. Nem vagyok naiv, de bízom benne, hogy talán most végre megtörik a jég, és nem ellenségként, hanem értékes partnerekként tekintenek ránk. Bebizonyítottuk, hogy az erdélyi hagyományok szellemében ismét nyugatra, nem pedig keletre nézünk. Jó érzés volt olvasni a közösségi médiában érkezett többezernyi köszönetnyilvánítást - sokan példaképként tekintenek ránk. Büszke vagyok arra, hogy erdélyi magyarokként, a széthúzás ellenére, nem felejtettük el a történelemből tanult leckét. E tanulság most ismét feléledt bennünk: bár sokfélék vagyunk, ha baj közeleg, hihetetlen módon összefogunk. Ezzel ismét példát mutattunk, és megmutattuk azoknak, akik nyitott szívvel, de kétkedve viszonyulnak hozzánk, hogy nemcsak őshonos kisebbségként, hanem felelősségteljes állampolgárként is van helyünk ebben az országban. Olyan országban, amelyet élhető és szerethető jövőként kívánunk átadni gyermekeinknek, akárcsak ők.
