Az Osztrák Szabadságpárt nem áll meg, most már Stájerországot is magával ragadta, ezzel komoly kihívás elé állítva az új kormányt.


Majdnem két hónapja, hogy Ausztriában, szeptember 29-én, lezajlottak a parlamenti választások, amelyek az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) robbanásszerű diadalát hozták. A közelgő stájerországi tartományi választások pedig arra utalnak, hogy a lakosság véleménye továbbra is változatlan maradt.

Az országos parlamenti választások után a politikai táj képét alakító pártok, köztük a Néppárt (ÖVP) és a szociáldemokraták (SPÖ), valamint a törvényhozásban képviselt Zöld Párt és a NEOS, egyöntetűen kifejezték, hogy nem kívánnak koalícióra lépni a Herbert Kickl vezette Szabadságpárttal, amelyet szélsőjobboldalinak tartanak. Ennek ellenére, hiába zárta a Szabadságpárt a választásokat győzelemmel, az államfő, Alexander van der Bellen, mégis Karl Nehammer kancellárt bízta meg a kormányalakítással. A legfrissebb hírek szerint a két domináló párt, az ÖVP és az SPÖ, a "stabil többség" érdekében a NEOS-t, azaz az Új Ausztria és Liberális Fórumot választja harmadik partnerként a kormányban. A koalíciós tárgyalások jelenleg a végső szakaszhoz érkeztek.

Ilyen körülmények között robbant be a stájerországi "bomba", amely megerősítette az országos hangulati tendenciákat. Az államfői megbízás és a koalíciós partnerek "egymásra találása" ellenére a "Kickl-párt" támogatottsága nem csökkent, sőt, éppen ellenkezőleg, tovább nőtt. Ez a tendencia különösen a vidéki területek lakóinak, de a nagyobb városok lakosságának érzéseit is jól tükrözi. Az előzetes eredmények alapján az Osztrák Szabadságpárt a szavazatok 34,8 százalékát szerezte meg, míg az ÖVP 26,8, az SPÖ pedig 21,4 százalékot kapott.

Nem meglepő, hogy az elemzők jelenleg a stájerországi választások eredményeinek lehetséges hatásait mérlegelik, különös figyelmet fordítva arra, hogy ezek hogyan befolyásolják a hárompárti szövetségi kormánykoalíció létrejöttét, és milyen következményekkel járhatnak az osztrák lakosság jövőbeli hangulatára.

Az ORF közszolgálati médium által megkérdezett szakértők véleménye alapján a vasárnapi tartományi választási eredmények komoly hatással lehetnek a koalíciós tárgyalásokra, növelve a nyomást a három résztvevő pártra. Az ÖVP, az SPÖ és a NEOS képviselőinek sürgősen konszenzusra kell jutniuk a vitás kérdésekben, különös figyelmet fordítva a bevándorlás és a gazdaság, beleértve az új adók lehetséges bevezetésének vitájára. Az elemzők hangsúlyozzák, hogy ezekhez a "kihívásokkal teli kompromisszumokhoz" elengedhetetlen a politikai akarat és a rugalmasság.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy a stájerországi választási eredmények milyen hatással lesznek a helyi tartományi kormány kialakítására. A szavazók egyértelműen kifejezték nemtetszésüket az eddigi koalícióval, amely az ÖVP és az SPÖ együttműködésén alapult. Ezt jól mutatja, hogy mindkét párt a legrosszabb választási teljesítményét könyvelhette el eddig. Ezzel szemben az FPÖ látványosan növelte a szavazói táborát, hiszen a 2019-es helyi választásokhoz képest megduplázta a szavazatainak számát.

A szabadságpárt szerepe a helyi kormányzásban szinte elkerülhetetlen, akárcsak Voralbergben, ahol az ÖVP és az FPÖ közösen gyakorolja a hatalmat.

- az elemzők szerint.

Herbert Kickl, a Szabadságpárt elnöke a stájerországi választások eredményeit országos szinten értékelve hangsúlyozta, hogy a választók kifejezték ellenérzésüket az ÖVP, az SPÖ és a NEOS által kialakítandó, eleve kudarcra ítélt koalícióval szemben. Kickl azonnali lemondásra szólította fel Karl Nehammer kancellárt, kiemelve, hogy a tartományi választások eredményei a lakosság, valamint a társadalmi igazságosság győzelmét jelentik.

Elemzők véleménye szerint a stájerországi szavazás és Kickl nyilatkozata nem valószínű, hogy bármilyen hatással lenne a jelenlegi kormánykoalíciós tárgyalások alakulására. Éppen ellenkezőleg, a viták ellenére ezek az események akár még gyorsabbá is tehetik az új kormány megalakulási folyamatát.

A Nehammer által irányított koalíciónak januárban egy újabb kihívással kell szembenéznie, hiszen Burgenlandban tartományi választásokra kerül sor.

Related posts