Dr. Pásztor Bálint: A magyar közösség dinamizmusa és életereje | Vajdaság MA Dr. Pásztor Bálint megjelenése és gondolatai a magyar közösség életéről és kihívásairól mindig is figyelemfelkeltőek voltak. Az általa kifejtett nézetek alapján a vajdasági magy

Dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádió stúdiójában
Két év múlva megújulhat a szabadkai Városháza tetője, visszanyerve eredeti szépségét. A szecessziós stílusú épület már 113 éve áll, de az idő vasfoga már érezhetően megviselte, így sürgős felújításra van szüksége. A felújítási munkálatok a tetőn kezdődnek, és az ehhez szükséges anyagi forrást uniós támogatásokból fedezik. Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, a Szabadkai Magyar Rádióban beszélt erről a projektről, emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy június 30-ig lehet pályázni az MNT jogászösztöndíjára. Azok a jogászok, akik kétnyelvűek, tehát beszélnek szerbül és magyarul, mindig keresettek a munkaerőpiacon - emelte ki Pásztor.
A hónap végéig nyílik lehetőség a jelentkezésre az MNT Vajdasági Jogászösztöndíj Program következő évi támogatására. Dr. Pásztor Bálint, az SZMR műsorában elmondta, hogy az ötödik alkalommal meghirdetett jogászösztöndíj már most is érezhető hatást gyakorolt. A vajdasági magyar jogászok száma azóta jelentősen megnövekedett, ami azt jelzi, hogy a jogi utánpótlás biztosítása a munkaerőpiacon is jól látható eredményeket hozott. A VMSZ elnöke kiemelte, hogy a munkanélküli vajdasági magyar jogászok száma rendkívül alacsony, majd hozzátette, hogy a tanulmányok négy éve alatt összesen négymillió forint ösztöndíjra lehet pályázni, ami valóban vonzó lehetőséget kínál a fiatal jogászok számára.
Elengedhetetlen, hogy minél több vajdasági magyar joghallgató és későbbi jogász kerüljön ki a képzésből, hiszen ezzel garantálhatjuk, hogy az ügyészségek, bíróságok, önkormányzatok, közvállalatok és magáncégek területén egyaránt rendelkezésünkre álljanak olyan fiatal szakemberek, akik kétnyelvű tudással bírnak. Ők nemcsak szerbül, hanem magyarul is képesek lesznek gyakorolni a jogot, és hatékonyan fellépni a jogsértések ellen.
Két év múlva várhatóan már felújított tető fedi a szabadkai Városházát, amelyet egy uniós IPA-pályázat támogatásából pénzelnek - erről is beszélt dr. Pásztor Bálint. A most 113 éves épület tetőszerkezete beázik, felújításra szorul. A terv az, hogy visszaállítják eredeti állapotába.
Szabadka városa örömmel értesült arról, hogy Kiskunhalas nyert egy IPA-pályázatot, amely lehetőséget teremt egy épület megújítására Kiskunhalason, valamint Szabadkán is, ahol az első lépés a tetőszerkezet felújítása lesz. Jelenleg folyamatban vannak a tárgyalások a Zsolnay gyárral, mivel a Városházán már most is Zsolnay cserepek díszítik a tetőt. A jövőben is ezek a cserepek fogják ékesíteni a Városháza tetejét. A pályázat lebonyolítása már megkezdődött, és a szakemberek várhatóan a következő két évben befejezik a munkát. Ezt követően a cél az, hogy fokozatosan, homlokzatról homlokzatra haladva a város épületeinek homlokzatai is megújuljanak.
Dr. Pásztor Bálint a Magyarittabén tartott előadásában a Durindó és a Gyöngyösbokrétá események jelentőségéről beszélt. Kiemelte, hogy egy mindössze 650 lakosú település képes volt megszervezni egy ilyen nagy volumenű, kétnapos rendezvényt, amelyen több mint 2000 fellépő szerepelt, és 150 önkéntes segítő fáradozott hónapokon át. Ez a példa jól mutatja, hogy a magyar közösség rendkívül életerős, különösen a szórványban élők körében.
A nyár további eseménydús periódus elé néz – hangsúlyozta a VMSZ elnöke. Július elején újra ülésezik a szerb parlament, ahol a képviselők várhatóan megválasztják az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tagjait. Ennek a lépésnek különös jelentősége van, mivel ez elengedhetetlen feltétele az ún. 3-as klaszter megnyitásának, ami egy újabb mérföldkő az ország uniós integrációs folyamatában.
A hónap végéig még ide várják Magyar Leventét, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárát, akivel beruházásokat adnak át és egyeztetnek az új gazdaságfejlesztési pályázatok kiírásáról. Július 2-tól 6-ig pedig a VIFÓ szervezi meg a Szabadegyetemet Kishegyesen.