Együtt, egy közös térben

Sok víz folyt le a Murán, azaz a Dunán, mióta utoljára tollat ragadtam, vagyis a számítógép billentyűit püföltem. De hát egy "gastarbeiter" ne foglalkozzon újságírással, inkább dolgozzon. Az igazság az, hogy mi, külföldön élő munkavállalók, már nem igazán figyelünk a hazai eseményekre. Hogy miért van ez így? Nos, ennek sokféle magyarázata van, mindenkinek megvan a saját nézőpontja. Talán a leggyakoribb érv, hogy egyszerűen nincs időnk rá; amikor nem dolgozunk, akkor a családunkkal töltjük az időt, pihenünk, vagy más elfoglaltságokat keresünk, amelyek kitöltik a szabadidőnket. Mindenki igyekszik alkalmazkodni ahhoz a környezethez, amelyben éppen él. Ráadásul sokan éppen azért hagyták el szülőföldjüket, hogy megszabaduljanak a hazai gondoktól és problémáktól. Az, ami "otthon" történik, szinte már teljesen érdektelenné vált számunkra. Vagyis majdnem. Mert azért időnként haza kell utazni a szülőkhöz, temetésekre járni, esetleg igazolványt hosszabbítani, számlákat rendezni, vagy hasonló hivatalos ügyeket intézni.

A közelmúltban otthon tartózkodtunk, ami meglehetősen váratlanul alakult. Másfél évvel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy eladjuk az ingatlanunkat, mivel nem láttuk értelmét egy 500 kilométerre lévő épület fenntartásának. Ez tűnt a leglogikusabb lépésnek. A címünkről viszont nem mondtunk le, hiszen a szerbiai lakcím hiányában nem lenne lehetőségünk személyi igazolványt igényelni, és ismerve a szabadkai ügyintézés bonyolultságát, nem volt kedvünk vagy időnk ezzel foglalkozni. Ki tudja, lehet, hogy a jövőben még szükségünk lesz szerbiai igazolványra. A hazautazásunk másik oka az volt, hogy rendezni kellett egy számlát az egyik szerbiai biztosítóval, amely - annak ellenére, hogy már másfél éve nem vagyunk a tulajdonosok - továbbra is követelte a házbiztosítási díjat tőlünk. De ez már egy külön mesét érdemel.

Az ingatlan tulajdonosa megváltozott, de az új gazdák sajnos nem tudtak belépni a frissen megszerzett otthonukba. A problémát az okozta, hogy az előző tulajdonos még nem intézte el a kiköltözést a hivatalos nyilvántartásban – ezt mondta a rendőrség. Kissé zavarodottan hallgattam a vevők elmondását, akik a rendőrségi válaszról számoltak be. Mivel az új tulajdonosok nem helybéliek voltak, arra gondoltunk, talán a szerb nyelv ismeretével akadhatnak nehézségeik, bár ez az egész helyzet számunkra teljesen értelmetlennek tűnt. Tudtuk, hogy például Belgrádban és más városokban is előfordul, hogy egy lakásra vagy akár villanypóznára 30-40 ember van bejelentve. (Persze, ez nem a választások miatt van!)

A legegyszerűbb megoldásnak az tűnt, hogy kijelentkezünk a régi címünkről, hogy végre az új tulajdonosok be tudjanak jelentkezni.

Kilenc órakor érkeztünk meg a szabadkai rendőrséghez, közismert nevén SUP-hoz. Mivel nem foglaltunk előre időpontot, a körülbelül kétórás várakozást végig kellett szenvednünk. Meglepő módon az ügyfélváró terem semmit sem változott az elmúlt harminc évben. A folyamat ugyanolyan, mint két vagy három évtizeddel ezelőtt, a környezet is pontosan ugyanaz, mint régen. A várakozás mellett sajnos el kell viselni a bürokrácia unalmas és sokszor arrogáns oldalát, a hivatalnokok lenéző és néha sértő hozzáállását, valamint a dilettantizmust, ami szinte minden interakció részévé vált. De végső soron nem ez a legfontosabb.

,,Szeretnénk átjelentkezni egy másik címre Szabadkán, mivel eladtuk a házunkat, és az új tulajdonosok nem tudnak bejelentkezni, mert papíron még mindig ott lakunk'' – fogalmaztuk meg ügyünket az ügyintézés elején. ,,Ez teljességgel lehetetlen'' – reagált az ügyintéző, majd gyorsan megnyitott egy ablakot a számítógépén, ahol egyértelműen látszott, hogy rajtunk kívül mások is be vannak jelentve a régi címünkre. Az ablakot azonban azonnal be is zárta. Számomra csak annyi vált világossá, hogy a mi nevünk mellett még több személy is az ingatlan lakója volt. Nem tudom, hogy a hölgy vagy én éreztem-e magam kényelmetlenebbül, de a helyzet mindenképp szokatlan volt. Kértem az ügyintézőt, hogy mondja el, kik voltak még a társaink a házban, amiről mi nem tudtunk. Az információt azonban nem volt hajlandó megosztani, mivel már nem voltunk az ingatlan tulajdonosai. (A vevőinknek sem árulták el, hogy rajtunk kívül kik mások vannak bejelentve a címre.) Mivel ellentmondásos információink vannak, erősen gyanítjuk, hogy a házunkban, ahonnan mi ideiglenesen ki voltunk jelentkezve (privremeni boravak u inostrantsvu), a tudtunk nélkül több személy is be volt regisztrálva. Hogy miért történhetett ez? Talán a vranjei magyaroktól vagy a VMSZ-től (amely, bár a vajdasági magyarság száma hivatalosan 70 ezerrel csökkent, az előző választásokon mégis jobb eredményt ért el, mint néhány évvel ezelőtt) érdemes lenne érdeklődni, esetleg a Szerb Haladó Párt képviselőit is megkérdezhetnénk erről.

Eddig sosem hittem, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság valóban demokratikus állam lenne, csupán a nevében szereplő „demokratikus” címke miatt. Hasonlóképpen, Szerbia is messze áll attól, amit a demokrácia valódi megtestesülésének nevezhetnénk. Vajon hány háztartás található Szerbia területén, ahol több fantomszavazó van bejegyezve különböző címekre? Azt javaslom, kedves olvasó, hogy nézzen körül a saját környezetében, és derítse ki, kikkel osztozik a fedél alatt, különösen, ha valaki ideiglenesen ki van jelentkezve a lakcíméről.

A választások manipulálásának (a csalásnak) ez csak az egyik módja, és a tárház tulajdonképpen kimeríthetetlen akkor, ha minden intézményt a párt felügyel. Úgy tűnik, választásokkal képtelenség lesz megszabadulni a haladóktól. A másik útba belegondolni félelmetes.

Fedezd fel az év legjobb ajánlatát: te pihenj és relaxálj, mi pedig még magasabb szintre emeljük szolgáltatásainkat!

A beérkezett visszajelzések tükrében három terület tűnik ki, amelyek a látogatók frusztrációját okozzák a honlapon:

A gondunk az, hogy nem vagyunk képesek több saját anyag előállítására, mivel körülbelül húsz önkormányzat egyetlen dinárt sem hagyott jóvá a benyújtott kérelmeinkre. Ráadásul a Magyar Nemzeti Tanács, a pártházból érkező, kétes indokokra hivatkozva, már évek óta nem ajánlja a pályázataink támogatását.

Támogassuk egymást! Mindössze napi húsz dinárért (0,17 euró) válhatsz a Szabad Magyar Szó előfizetőjévé. Ezzel nemcsak hogy megszabadulsz a zavaró felugró hirdetésektől, hanem hozzáférést nyersz a Plusz rovatban megjelenő különleges cikkekhez is. Ezen felül, az előfizetéseddel hozzájárulsz ahhoz, hogy a Szabad Magyar Szó továbbra is a legnépszerűbb magyar nyelvű portál maradjon Vajdaságban, és még több érdekes helyi témát tudjunk feldolgozni!

u.i.: Ha elérjük a kétszáz előfizetőt, esküszöm, még egy olvasószerkesztő applikációt is mérlegelni fogunk!