Erre a pillanatra várt az egész ország: a hétvégén megérkezik a tűző napsütés és a forró nyár!
Válságstábot állítottak fel, mivel a parajdi sóbányánál a helyzet egyre súlyosbodik – friss képek érkeztek a helyszínről.
Az északnyugati és északi szél csak néhol hozhat még erősebb lökéseket, így lassan búcsút inthetünk a szélkabátoknak. A hőmérséklet 20 és 25 fok között ingadozik, bár a nyugati, tartósan borongós vidékeken kicsit hűvösebb időjárásra számíthatunk - áll a HungaroMet legfrissebb jelentésében.
Szombaton még inkább megérkezik a nyári életérzés, hiszen a fátyolfelhők és gomolyok társaságában bőséges napsütésre számíthatunk. Bár néhol előfordulhat egy-egy zápor vagy zivatar, a szél viszonylag enyhe marad, így nyugodtan tervezhetünk szabadtéri programokat. A hőmérséklet hajnalban 7-15 fok között ingadozik, de napközben már a 24-30 fokos meleg csúcsát élvezhetjük!
Vasárnapra pedig a nyár. Szikrázó napsütés lesz, bár időnként erőteljesebb gomolyfelhő-képződés is előfordulhat, amelyekből helyenként - főként a hegyvidéki területeken - zápor, zivatar kialakulhat. A déli, délnyugati szél csak néhol élénkül meg, így a szélcsendes időjárás kedvez a szabadtéri tevékenységeknek. A hőmérséklet hajnalban 11-19 fok között alakul, míg délután már 26-32 fokos nyári meleg várható.