Az Apple új szintre emelheti a Sirit, hiszen az innovatív robot képes lehet aktívan részt venni a beszélgetésekben.


Iparági információk alapján az Apple számos robotikai projektet indított, amelyek középpontjában a mesterséges intelligencia fejlesztése áll.

Bár az Apple viszonylag hadilábon áll a mesterséges intelligenciával - hónapokra le kellett állítani a működését, mert álhíreket terjesztett -, a cég már új távlatokat tervez az MI fejlesztésében. Az év elején már lehetett arról hallani, hogy a vállalat két intelligens robot fejlesztésén dolgozik, amelyek közül az egyiknek karja is van. Ennél többet azonban azóta sem lehetett tudni a projektről, egészen mostanáig.

A Bloomberg legfrissebb értesülései szerint az Apple nem csupán egy, hanem több robot fejlesztésén fáradozik. A végfelhasználók számára talán a legizgalmasabb a jövőbeli iPad-szerű készülék, melynek robotkarja rendkívül természetes módon reagál majd az emberi interakciókra. Ez a különleges eszköz képes lesz arra is, hogy odaforduljon ahhoz, aki éppen beszél hozzá. Emellett a szerkezet figyelemmel kíséri a FaceTime-hívásokat, így a másik fél folyamatosan láthatja a beszélgetőpartnert, ami új dimenziót ad a virtuális kommunikációnak.

A cupertinói cég emellett Siri egy továbbfejlesztett változatán is dolgozik, amely természetesebb módon tud beszélgetni a felhasználóval, sőt, akár bele is szólhat egy beszélgetésbe. Például, amikor két ember vacsoratervekről beszélget, a robot udvariasan javasolhat egy közeli helyet.

A Bloomberg információi alapján az Apple robotikai projektjeiben több különböző csapat működik együtt. A hardverfejlesztők, szoftvermérnökök, mesterséges intelligenciával foglalkozó szakemberek és interfésztervezők egyesítik tudásukat a fejlesztések során. A projekt irányítását Kevin Lynch-re bízták, aki korábban az Apple okosóra szoftverének és autóipari kezdeményezéseinek terén szerzett tapasztalatokat.

Mindemellett az Apple a gyártást is megcélozná: egy T1333 kódnevű nagy robotkar fejlesztésén is dolgozik a cég, amelyet az iparban használhatnak majd.

A kulcskérdés most is ugyanaz: vajon megvalósulnak-e ezek a tervek, vagy végül a sorsuk hasonló lesz ahhoz, mint amit az Apple régóta emlegetett autója szenvedett el?

Related posts