Jendrassik Alfréd a közegészségügy kihívásait az építészeti kifejezések világába helyezte, így egyedülálló módon ötvözte a két területet.

Jendrassik Alfréd 1866. július 1-jén látta meg a napvilágot Pesten. Családjában az orvosi hivatás hagyománya révén nőtt fel, hiszen nagyapja, apja és Ernő nevű bátyja mind orvosok voltak. Két másik testvére is figyelemre méltó pályát futott be: Kornél gépészmérnökként és szabadalmi bíróként tevékenykedett, míg Jenő festőművészként vált ismertté, különösen orvosportréi révén. Alfréd azonban más irányt választott: középiskolai tanulmányait követően a budapesti Királyi József Műegyetem padjaiban ült, ahol 1891-ben építészi diplomát szerzett. Gyakorlati tapasztalatait Pártos Gyula és Lechner Ödön irodájában gyűjtötte, majd két év elteltével az állami szférában kezdett el dolgozni.

1899-ig az állami építkezések felügyeletét és művezetését látta el, főként Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén. Ezt követően a kereskedelmi minisztérium magasépítési osztályához került, ahol jelentős projektekhez jutott, többek között a nagyszebeni és brassói postaépületek, valamint a besztercebányai felsőkereskedelmi iskola megvalósításában vett részt.

Több külföldi tanulmányúton vett részt, ahol szerzett tapasztalatait felhasználta az 1911-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlései által kiírt pályázaton. Ezen a pályázaton a modern kórházépítés alapelveinek kidolgozására pályázhattak, és ő elnyerte az első díjat. 1912-ben pedig ismét sikerrel zárult a pályázata, amikor a vidéki kórházak alapelveire kiírt 500 koronás díjat is megkapta.

Az 1920-as évek elején Miskolc városának tervezési munkálataiban aktívan részt vett, a népjóléti minisztérium megbízottjaként pedig többször képviselte Magyarországot nemzetközi lakásügyi kongresszusokon. Ő volt az, aki megálmodta a drezdai nemzetközi egészségügyi kiállítás magyar pavilonját, ezzel is hozzájárulva hazánk nemzetközi megjelenéséhez.

1922-ben helyettes államtitkárrá nevezték ki, ami fontos mérföldkő volt a karrierjében. 1926-ban, miután letöltötte teljes szolgálati idejét, nyugdíjba vonult, de ez nem jelentette a tervezési tevékenység véget érését. Átlépett a magánszektor világába, ahol saját irodát alapított, és szaktudását sikeresen hasznosította a piacon.

Bár többek között bérház, vármegyeház, hivatali épület, templom és iskola tervezésével foglalkozott, Nyíregyháza képviselő-testülete mégis az ő szakmai véleményét kérte ki a városban megvalósuló új színház építésének szükségességéről.

A gyulai volt az első kórházterve 1907-8-ban, ettől kezdve sokféle hatókörű intézményt tervezett: községi, járási és járványkórházakat, nagyobb szabású törvényhatósági és állami kórházakat, hozzájuk kapcsolódó speciális intézményeket, köztük szemészeteket, szanatóriumokat, elmegyógyintézeteket.

Néhány figyelemre méltó intézmény kapcsolódik nevéhez, többek között a gyulai, csornai, nagykanizsai és hódmezővásárhelyi kórház, valamint a debreceni kardiológiai klinika és a szegedi szemklinika. Budapesten említhetjük az egykori Árpád Kórházat, továbbá a Magyar Királyi Országos Állategészségügyi Intézetet (jelenleg Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság), melynek homlokzatán fia, Jendrassik Tibor alkotta a szobrokat. A Rockefeller Intézet (jelenleg Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ) szintén ide tartozik. Az Építő Ipar - Építő Művészet szaklap így írt róla: "Az elismerés pálmáját hazánkfia előtt tiszteletünkkel kell megemelnünk", hangsúlyozva a szakmai és korszerű jelleget. Az épületet olyan modern gépnek, sőt élő organizmusnak tekintették, melyben az erek és idegek ezer szálon futnak. Igazán modern kivitelezés, amelyet nem meglepő módon amerikai megrendelők kértek, és valóban amerikai stílusban készült. Hallottuk, hogy a megrendelők a világ más hasonló intézményei között ezt tartották a legjobbnak. Ez mindenképpen a magyar tudás, energia és zsenialitás elismerése, amit örömmel hangsúlyozunk. Érdemes megemlíteni az épület külső megjelenését is, amely bár ízig-vérig modern és amerikai hatású, mégis mentes minden hóborttól, klasszikus vonásokkal díszített épület.

Jendrassik Alfréd 1932. május 21-én távozott az élők sorából, és azóta nyugszik a Farkasréti temetőben, ahol sírját 2002 óta védetté nyilvánították. Élete legjelentősebb alkotása, a mátraházai szanatórium, már nem sokkal halála után megnyitotta kapuit, így öröksége tovább él.

A mai nevén Mátrai Gyógyintézet mátraházai egységének építését az 1924-ben megalakult Tuberculosis Elleni Küzdelem Országos Bizottsága kezdeményezte.

Ez igencsak megdrágította a sajtóban csak "a magyar Davos"-nak nevezett szanatórium építését, hiszen a 4000 vagon építési anyagot - ötmillió darab tégla, 15 ezer köbméter homok, 150-150 vagon cement és vasgerenda - emberi és állati erővel kellett felvinni kocsikon, mert a tervezett villamosvasút építésének tervét elvetették. Bár Mátrafüredtől csak meg kellett volna hosszabbítani a már működő vonalat, de az állam anyagi okokra hivatkozott, pedig a város is beszállt volna, hogy az intézmény későbbi megközelíthetősége is javuljon. Az olcsóbb drótkötelet is elvetették, maradt a szerpentin és a lovas kocsi.

Az építkezés 1927 nyarán indult el, kezdetben két évnyi munkát terveztek, ám végül négy évbe telt a projekt befejezése. E idő alatt 25 kataszteri holdnyi erdőt irtottak ki, amit részben fenyőfákkal pótoltak, de a hírekben nem elsősorban ez a téma kapta a főszerepet.

Például érdemes megemlíteni, hogy az épület költségvetését eredetileg hatmillió-hatszázezer pengőre tervezték, míg a berendezésre további egymilliót szántak. Azonban 1931-re a költségek már kilencmillióra emelkedtek. Más helyszíneken is hasonló drágulás tapasztalható: például egy projekt négymillió-háromszázezer pengőről nyolcmillióra nőtt. Fontosabb azonban nem csupán a konkrét összegek alakulása, hanem a nagyságrendi áremelkedés mértéke. A vízigény folyamatosan emelkedett: kezdetben napi 120 literrel számoltak személyenként, később ez a szám már 200 literre nőtt. A Szent László-forrásból először 60 köbméter vízre volt szükség, majd a tervezők már 100 köbméterre számítottak. Ezen kívül a hatalmas volumenű építkezés miatt a parádi homok agyagtartalmát is meg kellett vizsgálni.

A parlamentben interpelláció formájában kérdéseket tettek fel Bethlen István miniszterelnöknek a megemelkedett költségekkel kapcsolatban. A munkabérek növekedése és az építőanyagok szállításának váratlanul magas költségei kerültek a középpontba. A sajtó is foglalkozott egy furcsa helyzettel, amelyben a Magyar Magas- és Mélyépítő Rt. a szerződések értelmében saját magának szállított és saját magától vásárolt anyagokat. E helyzet rendezésére a sajtó szerint nem a legköltséghatékonyabb megoldásként egy állami ellenőrző építészmérnök alkalmazását javasolták. Emellett Az Est is beszámolt arról, hogy egy volt nemzetgyűlési képviselő homokbányája szolgáltatta a szükséges homokot.

1929-ben egy bűnvádi eljárás vette kezdetét, miután több pályázó is jelezte, hogy a zárt borítékban benyújtott ajánlataik alacsonyabbak voltak a végső győztes ajánlatánál, ami súlyos tényező volt a döntés meghozatalában. Ebben az ügyben Jendrassik Alfréd önkéntesen jelentette fel magát. A vizsgálatot az ügyészség és a Mérnöki Kamara is figyelemmel kísérte, azonban a nyomozást végül megszüntették, mivel a tettes kiléte ismeretlen maradt. Két évvel később, 1931-ben, újra elővették az ügy aktáit, és 1932 áprilisában kiderült, hogy az irathamisítást Sprenczel Gyula mérnök követte el, aki arra törekedett, hogy egyik pályázó ajánlata a legelőnyösebbnek tűnjön, noha valójában az csak a nyolcadik helyen állt. Ezt követően Jendrassik Alfréd ellen megszüntették az eljárást, míg Sprenczel bírósági eljárás alá került.

Nem meglepő, hogy a P. G. J. monogrammal fémjelzett Padányi Gulyás Jenő építész az Építő Ipar - Építő Művészet című folyóiratban megjelent nekrológjában így fogalmazott: "Ezzel a legutolsó, legjelentősebb projektjével nem sok örömöt talált."

1932. június 15-én dr. Genersich Andor, a Magyar Királyi Állami Horthy Miklós Gyógyintézet igazgató-főorvosa, ünnepélyes keretek között megnyitotta Közép-Kelet-Európa legkorszerűbb és Magyarország legnagyobb közegészségügyi létesítményét. Ez az intézmény, amely a korabeli férőhely-kapacitásokhoz viszonyítva kiemelkedő, 385 ágyas befogadóképességgel rendelkezett, kifejezetten a tuberkulózisban és egyéb légzőszervi problémákban szenvedő páciensek gyógyítására jött létre.

A keleti-nyugati tájolású, három- és négyemeletes főépület impozáns déli homlokzata 210 méter hosszúságával tűnik ki. Az épület középső szakasza a kórtermeknek ad otthont, míg az északi oldalán található a konyha és a közös étkező, ahol a betegek és a személyzet egyaránt étkezhet. A déli részben helyezkedik el a betegfelvételi és adminisztrációs szekció, biztosítva a zökkenőmentes működést. A helyszín elszigeteltsége miatt elengedhetetlen volt az önellátás kidolgozása, így létrehoztak egy egyedi vízellátási és szennyvíztisztító rendszert, valamint egy mosodát, sütödét, kertészetet és sertéshizlaldát. A környezet karbantartásáról is gondoskodnak, hiszen külön műhelyek állnak rendelkezésre. A mintegy 180 fős személyzet számára pedig egy dedikált lakóépületet terveztek, amely hozzájárul a helyi közösség kényelméhez és jólétéhez.

A hely ma is olyan, mint egy kisváros. Már nem kizárólag szanatórium, és nem is kizárólag légzőszervi betegeket fogad, de szerencsére még mindig egészségügyi intézmény.