A költészet napja alkalmából különleges meglepetésműsorral kedveskedtek a hunyadivárosi fiataloknak, akik a klubjukban tartott társasjáték-összejövetelük során élvezhették az irodalom varázsát.

Mint a Hírös.hu is tudósított róla, március közepén nagy klubalapító, programválasztó esttel startolt el a Hunyadivárosi Fiatalok Klubja a városrész új közösségi házában. A kezdeményezést nem várt siker koronázta. Az alakuló ülést követően Elek Péter humorista is nagy sikert aratott a klubesemények égisze alatt, s a pénteki, harmadik alkalomra, a költészet napi rövid, de velős meglepetésműsorral megtoldott társasjátékestre is 70 főnyi közönség érkezett a Hunyadivárosi Közösségi Házba.
Az összejövetelnek számos izgalmas apropója adta az alapját, hiszen a "Jókai 200" emlékév tiszteletére a klub különleges programmal készült. A vendégeket egy ízletes Jókai-bablevessel várták, amelyet a gasztronómia iránti szenvedélyükről ismert Ács Imre, a Széchenyi István Technikum nyugdíjas gasztrotanára, valamint egykori tanítványa, Szőke Zoltán, a Szőke Büfé tulajdonosa készített és tálalt. Ez a találkozó nemcsak a hagyományokat idézte fel, hanem a közösség összetartozását is ünnepelte.
A költészet napját egy különleges meglepetés indította: Venczli Zóra, a kecskeméti nemzeti színművésze, varázslatos előadásával kápráztatta el a közönséget. Először a Kávészünet zenekar megzenésített Csonka versét hozta elénk, majd Faludi György Tanuld meg ezt a versemet című költeményével folytatta, mélyen megérintve ezzel a hallgatóságot. A komoly hangvétel után azonban Zóra egyedi, személyre szabott idézetekkel örvendeztette meg azokat, akik szerettek volna tőle valami különlegeset kapni. Ehhez nagyapja kiskönyvét, Osvát Ernő Az elégedetlenség könyvéből című művét használta fel, amelynek bölcs gondolatai vidámságot és derűt hoztak a terembe. A fiatal művészt testvére, Venczli Alex gitárjátékával kísérte, együtt teremtve meg a felejthetetlen élmény pillanatait.
Ezután a felhőtlen szórakozás következett, amelyet a Kecskeméti Társasjáték Kör Egyesület lelkes animátorai irányítottak, Nemes Mónika vezetésével. Kérdésünkre Mónika elárulta, hogy havonta nyolctól tíz rendezvényt szerveznek, hiszen sokan vonzódnak a játékok világához. Az egyesület körülbelül 300 különféle játékkal büszkélkedhet. - Ma körülbelül harminc játékot hoztunk el, amelyeket főként kezdőknek ajánlunk. Kártyajátékok, gyorsan tanulható családi játékok és nagyobb létszámú partijátékok kerültek terítékre. Ezek nagyszerű alapot nyújtanak a komolyabb játékok felé való elinduláshoz - mondta Nemes Mónika. Hozzátette, hogy szívesen várják az új érdeklődőket, és további részletekért a ketke.hu weboldalon érdemes tájékozódni.