Még a New York Times is kénytelen volt elismerni: Trump stratégiája végül meghozta a gyümölcsét.

Ahogyan már említettük, a Reuters is felhívta a figyelmet arra, hogy bár Brüsszel próbálja a Trumppal kötött vámegyezményt sikerként bemutatni, a valóságban ennek súlyos következményei lesznek. A döntéshozók ugyanis jelentős engedményeket tettek Washingtonnak, és ennek ára előbb-utóbb meg fog mutatkozni.
Ez azóta több irányból is megerősítést nyert, és szintén Trump vámháborús győzelmét vetíti előre kedd reggeli cikkében a kormánykritikus New York Times.
- olvashatjuk az amerikai gazdaság helyzetét elemző cikk címében.
A cikk szerzője határozottan állítja, hogy Donald Trump látszólag diadalmaskodott a vámháborúban, hiszen olyan jelentős gazdasági szereplők, mint az Európai Unió és Japán, váratlanul hajlandóak voltak elfogadni a magasabb exportvámokat. Ezáltal Trump elnök követeléseinek engedve próbálják elkerülni a kereskedelmi konfliktusokat. A cikk megjegyzi, hogy az amerikai elnök globális kereskedelmi víziója egyre inkább valósággá válik, mivel
A cikk rámutat arra, hogy ez az eredmény megerősíti Trump elképzelését, miszerint az amerikai gazdaság kellően robusztus ahhoz, hogy vámnyomást gyakoroljon kereskedelmi partnereire. Ugyanakkor az újságíró aggodalmát fejezi ki, hogy bár a külföldi vámok emelése nem fog drámai módon visszavetni az amerikai gazdaságot, a hétköznapi emberek mégis érzékelni fogják a következményeket a mindennapi életükben.
A kormány szerint a magasabb vámok kedvező hatással lesznek a helyi iparra, mivel számos vállalatot ösztönöznek arra, hogy az Egyesült Államok területén hozzanak létre gyárakat. Ezáltal új munkahelyek jönnek létre az amerikai munkavállalók számára. Emellett úgy vélik, hogy a vámoknak csupán elenyésző hatása lesz a vállalkozások működésére és a fogyasztói árakra.
A liberális New York Times által megszólaltatott szakértő véleménye szerint a vámok terheit végső soron nem a külföldi kormányok, hanem az amerikai fogyasztók fogják viselni. Clyde Prestowitz közgazdász, aki a Reagan-kormányzat alatt kereskedelmi miniszteri tanácsadóként tevékenykedett, s aki 2020-ban Trump ellen, Biden mellett kampányolt, megjegyzi, hogy Trump gazdasági politikája "számos vonásában emlékeztet" az 1946 előtti Egyesült Államokra, valamint Kínára, ahol a merkantilista megközelítés révén építették fel gazdaságukat, és a protekcionizmus eszközeivel próbálták meg növelni kereskedelmi többletüket. A cikk egy másik közgazdászt is idéz, Brad Setsert, aki kifejti, hogy…
A szakértő hozzátette, a vámok miatti áremelkedés "elég nagy lesz ahhoz, hogy észrevehető legyen, de nem jelent óriási sokkot."