Az MI alkalmazása nem okozhat aggodalmat; biztosan pozitív élményben lesz részetek!

János esztergomi érsek elhíresült üzenete hangzott hasonlóképpen 1213-ban, amikor a magyar főurak a véleményét kérték II. András felesége, Gertrúd tervezett meggyilkolása kapcsán. Ez a dodonai megfogalmazás kicsit több, mint 800 év elteltével sem veszített örökzöld jellegéből: napjainkban, amikor a mesterséges intelligencia (MI) jelentette kihívásokat és változásokat vesszük számba, ugyancsak két megközelítés közül választhatunk.

De vajon kell vagy sem félnünk az MI használatától? Ezt a kérdést az élet minden területén érdekes vizsgálni, de a jogban potenciálisan betöltött szerep körüljárása annyiban mindenképpen sajátos, hogy a jog maga az életviszonyok teljességét szabályozza, így hatása a mindennapokra és a társadalom egészére megkérdőjelezhetetlen.

Az MI-alapú jogi technológiai megoldások (más néven legal tech) alkalmazása a versenyszférában egyértelmű előnyöket kínál. Ezek a szoftverek kifejezetten a jogi feladatok hatékonyabb teljesítésére lettek kifejlesztve, lehetővé téve az ügyvédi irodák számára, hogy optimalizálják humán erőforrásaikat. Ezzel a megközelítéssel a jogászok idejét takarítják meg, így a monoton, időigényes és ismétlődő feladatok helyett olyan magas hozzáadott értéket képviselő munkát végezhetnek, amely valóban szolgálja az ügyfelek érdekeit. A vállalati szektorban szintén érdemes megfontolni ezt a logikát: ahelyett, hogy az alacsony hozzáadott értékű feladatokat kiszerveznék, a megfelelő technológiai megoldásokba történő befektetés már üzleti szempontból is kifizetődő lehet. A technológia nemcsak a költségek csökkentését segíti elő, hanem a jogi szolgáltatások minőségének javítását is, lehetővé téve a jogászok számára, hogy kreatívabb és értékesebb feladatokra összpontosítsanak.

Az igazán érdekes kérdések (és a sokszor meglepő válaszok) általában akkor bukkannak fel, amikor az egyének – ideértve a vállalatokat és jogi személyeket is – szembesülnek az állami hatóságokkal. Ekkor egyértelműen megjelenik az alá-fölérendeltség dinamikája, ami különösen fontos a modern ember számára, aki a személyes szabadságát és pénzügyi helyzetét egyaránt védi.

A büntetőjog és az adóterület két olyan jogi szféra, amelyek alapvetően befolyásolják a társadalom működését és a gazdasági életet. A büntetőjog célja a társadalmi rend fenntartása és a jogsértések megelőzése, míg az adójog a közszolgáltatások finanszírozásához szükséges források beszedésére összpontosít. A büntetőjog területén a jogalkotók folyamatosan arra törekednek, hogy a társadalmi normákat védjék, és elrettentsenek a bűncselekmények elkövetésétől. A jogszabályok nemcsak a bűncselekmények meghatározására, hanem a büntetések kiszabására is vonatkoznak, ezzel biztosítva, hogy a törvények érvényesüljenek. A bűncselekmények és a büntetések közötti arányosság megteremtése kulcsfontosságú, hiszen a túlzó büntetések erodálhatják a jogi rendszerbe vetett bizalmat. Az adójog esetében a kihívás abban rejlik, hogy a kormányok hatékonyan tudják begyűjteni az adókat, miközben igazságos és átlátható rendszert alakítanak ki. Az adóelkerülés és az adócsalás elleni küzdelem érdekében a jogalkotók folyamatosan új szabályozásokat vezetnek be, hogy biztosítsák a költségvetés stabilitását. Az adórendszer átláthatósága és méltányossága nemcsak a gazdasági növekedést szolgálja, hanem a társadalmi összetartozást is erősíti. E két jogterület összefonódása különösen fontos, hiszen a büntetőjog nemcsak a bűncselekményeket, hanem az adóval kapcsolatos jogsértéseket is szabályozza. Az adócsalás, mint bűncselekmény, komoly következményekkel járhat, és a jogalkalmazóknak ügyelniük kell arra, hogy a szankciók arányosak és elrettentő erejűek legyenek. Összességében a büntetőjog és az adójog együttesen hozzájárulnak a jogrend stabilitásához, a közérdek védelméhez és a társadalmi igazságosság fenntartásához. A jogalkotók és a jogalkalmazók feladata, hogy e két területet harmonikusan kezeljék, elősegítve ezzel a közjó érvényesülését.

Nagyon leegyszerűsítve, mi is történik egy büntetőeljárás során? Az egyik oldalon áll az állam a maga erőszak-szervezetével, az erőszak alkalmazásának monopóliumával és az egyénhez viszonyítva majdnem korlátlan lehetőségeivel, forrásaival és eszköztárával, a másik oldalon pedig maga az egyén, a terhelt, aki mindezekkel nem rendelkezik. A képlethez persze hozzátartozik még az is, hogy büntetőjogi szankció alkalmazásához szükséges az elkövető tudattartalmának, mitöbb, a kérdéses cselekményhez való akarati-érzelmi viszonyulásának bizonyítása is, méghozzá az állam képviseletében eljáró vádhatóság részéről. Például amikor valamilyen közteher nem kerül befizetésre, akkor a mulasztó ezt kifejezetten így akarta-e, kívánta vagy belenyugodott ebbe? (Mert ha esetleg előre sem látta mulasztása következményét, vagy nem teljesen alaptalanul bizakodott abban, hogy a költségvetést kár nem éri, máris más a helyzet: nem beszélhetünk bűncselekményről.) Ez az államot terhelő bizonyítási teher kétségtelenül befolyásolja az imént felvázolt egyenlőtlen helyzetet, hiszen a gondolatolvasás képességének hiányában a szubjektív elemekre csak a külvilágban megjelenő objektív körülményekből tudunk következtetni - éppen ez az indoka az állam javára fennálló egyenlőtlenségnek.

Gondoljuk most át azt, hogy mindezeket a tételeket miként írja át és/vagy felül az MI. És gondolatkísérletünk során az MI-re ne egy emberi intelligenciával megegyező "robotként" tekintsünk, hiszen nem kell különösebben magyarázni, hogy például milyen sebességgel milyen mennyiségű adatot tudnak a különböző algoritmusok feldolgozni, elemezni, értelmezni. Egy, az emberi intelligenciához képest alapvetően más minőséggel kell tehát számolnunk. Nos, mennyire rendeződik át a képlet, ha ezt az új tényezőt hozzáadjuk akár az elkövetői, akár a vádhatósági oldalhoz? Az, hogy a bűncselekmények elkövetői mire használnák (használják) az MI-t, nem okoz különösebb fejtörést: károkozásra, a legtágabb értelemben. De vajon ugyanennyire egyértelmű a válasz a másik oldalon is? Az MI bűnüldözési céllal történő állami alkalmazása biztosan csak előnyös lehet? És nem összeesküvés-elméletekre kell gondolni, hanem pusztán arra a tényre, hogy a vádhatóságnak más a logikája, mint a bíróságnak. A bíróság feladata ugyanis annak eldöntése, hogy a terhelt, akit immár vádlottnak nevezünk, azaz akiről a vádhatóság 100 %-os bizonyossággal állítja, hogy bűnös, valóban bűnös-e: vagy igen, vagy nem. Ez a kétségkívül rendkívülimód leegyszerűsített valószínűség-számítás mutat rá a leginkább az eltérő racionalitásra: arról a személyről, akiről az igazságszolgáltatás egyik közreműködője 100 %-ban vallja, hogy bűnös, egy másik intézmény 50%-os valószínűséggel fogja megállapítani ugyanezt.

Közben fontos, hogy ne feledkezzünk meg az alaphelyzet egy másik lényeges aspektusáról sem: az MI alkalmazása nem csupán a nyilvánvaló bűncselekmények esetén merül fel, mint amikor a tettes a füstölgő fegyverrel áll az áldozat mozdulatlan, golyó ütötte sebekkel borított teste felett. Sokkal inkább az olyan szituációkban válik relevánssá, amikor a dolgok nem ilyen egyértelműek. Gondoljunk csak arra, amikor Elon Musk által irányított Kormányzati Hatékonyság Minisztériuma mesterséges intelligencia segítségével elemzi a hatalmas mennyiségű adatot. Felmerül a kérdés: vajon az MI által nyújtott előnyök közé tartozik a költségvetést feleslegesen megterhelő kiadások azonosítása, vagy éppen ellenkezőleg, a szenzitív személyes információk és különböző szintű titkok jogellenes megszerzése és felhasználása, amelyek akár büntetendő cselekménynek is minősülhetnek?

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a bírói szerep fokozódó jelentőségét sem, amely számos szempontot érint. Az elkövetkező időszakban várhatóan jelentős mértékben felértékelődik ez a funkció, hiszen ahhoz, hogy jogrendszerünk sikeresen alkalmazkodjon a technológiai fejlődés által hozott folyamatos és radikális változásokhoz, új jogi keretekre és intézményekre lesz szükség. A római jog évszázadokon át irányt mutatott, de most elérkezett az idő, hogy egy újfajta "római jogot" alkossunk, amely kellően általános normákat tartalmaz, garantálva ezzel, hogy ne kelljen folyamatosan a technológiai újítások után sietni a jogszabályok módosításával. Ebben a kontextusban fontos észben tartani, hogy a jelenlegi európai irányvonal nem ezt a megközelítést követi; nem elég egy közel 150 oldalas keretjogszabály (mint például az AI Act), hiszen a jogszabályoknak elvontnak kell lenniük ahhoz, hogy azokat a bírónak a konkrét ügyekhez tudja illeszteni. Ehhez viszont elengedhetetlen a megfelelő technológiai ismeretek birtoklása, valamint a proaktív szemléletmód alkalmazása. Mindez nem természetes, hiszen egy-egy bírói döntés nem csupán jogi következményekkel bír, hanem jelentős hatással van a társadalmi viszonyokra és a mindennapi életünkre is.

A bírónak tehát elengedhetetlenül fontos, hogy átlássa az MI működését. Ez a megértés szoros kapcsolatban áll a második szemponttal. Képzeljük el, hogy egy szerződés egyes rendelkezéseinek értelmezése került vitára - ez a helyzet a jogi gyakorlatban meglehetősen gyakori. A Polgári Törvénykönyv értelmezési szabályai szerint, ha vita merül fel egy szerződéses nyilatkozattal kapcsolatban, azt úgy kell értelmezni, ahogyan a címzett a nyilatkozó valós szándékát és a körülményeket figyelembe véve, a szavak általánosan elterjedt jelentése alapján megérthette. A kulcs itt a szavak általánosan elfogadott jelentésén van, ami a fő irányelv. Most képzeljük el, hogy az egyik peres fél ügyvédje a vitatott szerződéses szöveget bemásolja egy MI-alapú nagy nyelvi modellbe, és arra kéri az MI-t, hogy világosítsa meg a vitás rendelkezés értelmét. Ha pedig ugyanazt az értelmezést adja vissza minden megkérdezett MI, akkor mi történik, amikor az ügyvéd ezt az értelmezést benyújtja a bírósághoz? Hogyan fog reagálni a bíró? Vajon figyelembe veheti ezt az MI által generált értelmezést? Milyen státusza lesz ennek a bizonyítéknak: elfogadott, félrevezető, vagy esetleg teljesen kizárt a peranyagból? Bár egyértelmű, hogy ezek a kérdések a hatályos perjogi szabályok keretein belül dőlnek el, a második szempont, azaz a bíró MI-értésének mértéke is kulcsfontosságú, hiszen csak így képes megfelelően értékelni az elé terjesztett anyagot.

A harmadik szempont szorosan összefonódik az eddigiekben tárgyaltakkal: vajon az igazságszolgáltatás miként használhatja az mesterséges intelligenciát (MI), milyen keretek között és milyen garanciák mellett? Képzeljük el, hogy egy bíróság képes lenne egy hasonló szövegelemzési folyamatot végrehajtani. Vegyük például az adópereket, ahol gyakran felmerül a kérdés, hogy egy ömlesztett termék láncértékesítése során valamelyik gazdasági szereplő elmarad a hozzáadott értékadó (áfa) megfizetésével. Fontos hangsúlyozni, hogy a láncügylet önmagában nem jogellenes; a jogszabályok világosan definiálják, mikor válik azzá. A jogellenesség akkor áll fenn, ha az adott szereplő tudott a jogsértésről, vagy tudnia kellett volna róla, esetleg aktívan részt vett a lánc manipulálásában. Az ilyen bonyolult ügyekben gyakran előfordul, hogy az adóhatóság egy olyan adózót bírságol meg, aki vitatja a döntést, arra hivatkozva, hogy nem volt tudomása a jogsértésről. Itt a tudattartalom bizonyítása a kulcs, amelynek alátámasztása a külső bizonyítékok alapján történik. Amikor az adózó egy ilyen ügy iratainak tengerével szembesül, és a reakcióra rendelkezésre álló időkeret szűkös, sokszor tehetetlennek érzi magát. De mi történne, ha ezt a hatalmas iratanyagot egy MI-alapú rendszerbe töltené fel, és azt kérné, hogy keressen mintákat és eltéréseket, azaz érvet az adóhatóság álláspontjával szemben? Van erre lehetősége? Figyelembe veheti-e a hatóság vagy a bíróság egy ilyen próbálkozás eredményeit? Ha nincsenek egyértelmű jogszabályi keretek, a kérdés továbbra is ugyanaz: valóban megértjük, hogyan működik az MI? Ha az MI logikai, zárt szabályrendszerekre és nyelvi modellekre épül, akkor miért ne lehetne figyelembe venni az általa nyújtott elemzéseket? Valószínűleg nemcsak hogy lehet, hanem talán még szükséges is.

Mindaddig, amíg a témában több a kérdés, mint a válasz, nem lehet véglegesen eldönteni a címben megfogalmazott kérdést. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne sürgős teendőnk - és nem csupán a jelenlegi fejlemények (mint az AI Act, NIS2, DORA) miatt. Fontos, hogy alaposan átgondoljuk üzleti működésünk és az azt támogató területek folyamatait. Érdemes megvizsgálni, hol alkalmazunk mesterséges intelligenciát, és lehet, hogy meglepő felfedezésekre bukkanunk. Fontos tisztában lenni azzal, hogy ezek a megoldások milyen kockázatokat rejthetnek magukban, különösen vezetői szinten, és mit tehetünk a kockázatok kezelésére. Végső soron, ha nem is egyértelmű igen vagy nem formájában, de válaszunk lesz a kérdésre, hiszen jobb óvatosnak lenni, mint később pánikba esni.