Nélkülük a világ egyszerűen nem működne, mintha egy gépezetből hiányozna a legfontosabb alkatrész.
Az utóbbi időszakban egyre több figyelem irányul a Balti-tenger körüli eseményekre, különösen a tenger alatti kábelek sérüléseivel kapcsolatban. A modern technológia világában talán sokan nem is gondolnak arra, hogy a tengerek mélyén kritikus fontosságú kábelek futnak, amelyek nélkülözhetetlenek a globális kommunikáció szempontjából. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány egy részletes elemzést készített, amely bemutatja a tengeri kábelek szerepét a világban, a szándékos rongálások növekvő kockázatainak hátterét, valamint a közelmúlt balti-tengeri eseményeinek nyomozásának bonyolultságát. Az elemzés célja, hogy rávilágítson ezen infrastruktúrák védelmének fontosságára, és hogy milyen következményekkel járhatnak a kábelek megrongálása a globális kommunikációs rendszerekre.
Valószínűleg kevesen szoktak belegondolni abba, hogy egy Magyarországról küldött email hogyan érkezik meg a világ bármely részébe pillanatok alatt, vagy hogy hogyan tudunk videóhívást folytatni valakivel a Föld másik felén szinte bármiféle késés nélkül. A magától értetődőnek tekintett azonnali globális kommunikációt tenger alatti kábelek kiterjedt hálózata teszi lehetővé. A tenger alatti kábelek az óceánok fenekén lefektetett üvegszálas kábelek, amelyek a kontinensek közötti adatátvitelt teszik lehetővé. Ezek a kábelek képezik a globális internet gerincét: a világon közlekedő összes adat - köztük hívások, honlapok adatai, több ezermilliárd dollár értékű pénzügyi tranzakciók és érzékeny kormányzati kommunikáció - több mint 95 százaléka rajtuk keresztül halad. Egyetlen ilyen kábel képes több millió ember egyidejű videónézését vagy üzenetküldését biztosítani. A kábelek másodpercenként több terabit adatátvitelre képesek, így a ma elérhető leggyorsabb és legmegbízhatóbb adatátviteli módszert kínálják.
Bár a Starlink (Elon Musk cége) népszerűsítette a műholdas internetet, az nem helyettesíti a víz alatti kábeleket. A műholdak távoli, félreeső helyeken, illetve vészhelyzeti tartalékként jó megoldást jelentenek az internet biztosítására, de a földi fizikai infrastruktúrát nem tudják teljesen helyettesíteni (és a műholdas rendszerek is vezetékekre támaszkodnak az internethez való csatlakozáshoz). Kapacitás tekintetében az üvegszálas kábeleknél nincs jobb technológia, ráadásul a kábelek sokkal több adatot tudnak sokkal olcsóbban szállítani, mint a műholdak.
A globális távközlés története 1850-ben indult, amikor megépítették az első kereskedelmi célú nemzetközi tenger alatti kábelt Anglia és Franciaország között. 1858-ra pedig megvalósult az első transzatlanti távírókábel, amely összekötötte Londont Észak-Amerikával – ezen a vonalon ekkor 143 szót sikerült továbbítani körülbelül 10 óra leforgása alatt. Ma már több mint 600 aktív és tervezett tenger alatti kábel fekszik a Föld óceánjaiban, amelyek összhossza meghaladja az 1,48 millió kilométert, ami körülbelül egyenlő a Nap átmérőjével.
A tenger mélyén futó kábelek kezdetben a távközlési cégek birtokában voltak, amelyek együttműködve konzorciumokat hoztak létre, hogy a közös érdekek mentén működjenek. Az internet 1990-es évekbeli robbanásszerű fejlődése új lehetőségeket teremtett, és egyre több vállalat kezdett el invesztálni a szükséges infrastruktúrába, így elősegítve az internet globális elterjedését. Az utóbbi időszakban olyan nagy népszerűségnek örvendő tartalomszolgáltatók, mint a Google, a Meta és az Amazon, szintén jelentős szereplőkké váltak az új kábelek fejlesztésében és telepítésében. A magánszektor által a tenger alatti kábelek hálózatához hozzáadott kapacitás mára messze túlszárnyalja a hagyományos távközlési szolgáltatók által elért növekedést.
Az óceán titokzatos mélységeiben a kábelek általában nem vastagabbak, mint egy kerti locsolótömlő. Ezeket a vékony, könnyű szerkezeteket úgy tervezték, hogy szükség esetén könnyen fel lehessen húzni és javítani őket, hiszen egy nehéz kábel több ezer méter mélységből való kiemelése óriási terhet róna a szerkezetre. A partvonalhoz közel elhelyezkedő kábeleket gyakran extra védőborítással látják el, hogy megóvják őket a halászhálók és horgonyok okozta sérülésektől, hiszen ezek a területek fokozottan ki vannak téve az ilyen típusú veszélyeknek.
A tenger mélyén húzódó kábelek rendkívül sok optikai szálat tartalmaznak, amelyek átmérője körülbelül megegyezik egy emberi hajszál vastagságával. Ezek a szálak üvegből vagy műanyagból készülnek, és képesek hatalmas mennyiségű adatot továbbítani fényjelek segítségével, minimális veszteséggel, még óriási távolságokon is. Az összeállított szálakat külön védőrétegek borítják, amelyek tervezésekor figyelembe vették a zord tenger alatti körülményeket. Ezek a rétegek ellenállnak a nyomásnak és a kopásnak, valamint igyekeznek megóvni a kábeleket a halászati tevékenységek és a hajók horgonyai által esetlegesen okozott sérülésektől is. A Dgtl Infra kutatócsoport becslése szerint egy tenger alatti kábel kilométerenként körülbelül 64 ezer dollárba kerül, míg egy új transzatlanti kábel teljes költsége 200-250 millió dollárra rúg.
A kábelek ki vannak téve a legváltozatosabb környezeti kihívásoknak, kezdve a tenger mélyén zajló vulkánkitörésektől egészen a tájfunok és árvizek pusztító hatásáig. Gyakori, hogy az áramlatok által sodort kövek fokozatosan koptatják a kábeleket, ezzel idővel jelentős károkat okozva. Azonban a károsodások 70-80 százaléka véletlen emberi tevékenységekből ered, mint például a horgonyok leengedése vagy a vonóhálós halászhajók működése, annak ellenére, hogy a tengeri térképek feltüntetik a kábelvédelmi zónákat. Ezek az események jellemzően 200-300 méteres mélységben történnek, viszont a halászati tevékenység egyre mélyebb tengeri területekre terjed ki – az Atlanti-óceán északkeleti részén például akár 1500 méteres mélységig is. A halászat és a hajózás technológiai fejlődése azonban lehetőséget ad arra, hogy a kábelek elkerülése egyszerűbbé váljon. Az automatikus azonosító rendszerek bevezetése a hajózásban máris hozzájárult a horgonyzási károk csökkentéséhez, hiszen elérhetővé váltak olyan szolgáltatások, amelyek segítségével a hajók egy előre meghatározott mintázat szerint lassíthatnak és horgonyozhatnak, így elkerülhetik a kábeleket. Ugyanakkor a világ azon részein, ahol a halászhajók technológiája elmaradottabb és a legénység létszáma is kisebb, továbbra is rendszeresen előfordulnak horgonyzási károk.
A globális kábelhálózat, noha nem mentes a sérülésektől, általában meglehetősen ellenálló. A Nemzetközi Kábelvédelmi Bizottság (International Cable Protection Committee; ICPC) adatai szerint évente 150-200 káresemény érinti a világ kábelrendszereit, ami a közel 1,5 millió kilométernyi hálózathoz képest viszonylag csekély szám. Érdekes módon a legtöbb esetben a károk viszonylag gyorsan orvosolhatók. Az ICPC-t 1958-ban alapították, és tagjai között megtalálhatóak olyan kormányzati szervek és vállalatok, amelyek tenger alatt futó távközlési vagy energiaszolgáltatásra alkalmas kábeleket birtokolnak vagy üzemeltetnek. Emellett a tengeri kábeliparban aktívan részt vevő cégek is a tagság részét képezik, beleértve a világ legnagyobb kábelrendszer-tulajdonosait és kábelhajó-üzemeltetőit. Az ICPC legfontosabb feladata, hogy támogassa tagjait a tenger alatti kábelek biztonságának növelésében, fórumot teremtve a releváns műszaki, jogi és környezetvédelmi információk megosztására.
A kábelhibák ritkán kerülnek a figyelem középpontjába, mivel a legtöbb vállalat, amelyik az internetet használja, a hálózati kapacitását több különböző kábelre osztja el. Ez lehetővé teszi, hogy ha egy kábel meghibásodik, a rendszer zökkenőmentesen működjön a többi vezetéken, amíg a hiba elhárítása meg nem történik. Ezt a megoldást redundanciának nevezik. A Google, a Facebook és a Microsoft az utóbbi években több százmillió dollárt fektettek be saját tenger alatti internetkábeleikbe, éppen ezen redundancia biztosítása érdekében. Ha egy kábel megsérül, speciális hajót küldenek a javítására. A világon körülbelül huszon-egynéhány ilyen hajó található, amelyek stratégiai helyeken állomásoznak, hogy a lehető leggyorsabban elérjék a sérült kábelek helyszínét. A mélyvízi javítás általában egy-két hetet vesz igénybe, a helyszíntől és az időjárási viszonyoktól függően. Azonban ez nem jelenti azt, hogy egy egész ország internetkapcsolata teljesen megszakad, hiszen sok ország rendelkezik több kábellel és ezek különböző sávszélesség-elosztással. Így, ha néhány kábel megsérül, a fennmaradó vezetékek képesek átvenni a terhelést, biztosítva a folyamatos internetelérést.
Bizonyos károk elkerülhetetlenek, és a Hunga Tonga-Hunga Ha'apai tűzhányó 2021-2022-es kitörése is jól mutatja ezt. Ez a vulkáni aktivitás súlyosan érintette a csendes-óceáni Tongát, amelynek internetkapcsolatát a tenger alatti kábel tönkretételével sújtotta. Öt hosszú hétbe telt, mire az ország digitális világa visszatérhetett a normális kerékvágásba, bár egy héttel a katasztrófa után már néhány ideiglenes megoldás segítette a kommunikációt. Bár a vulkánkitörés rendkívüli eseménynek számított, a vulkanikus tevékenység által érintett szigetországok számára a kábelkapcsolatok mindig is hordoznak magukban bizonyos mértékű kockázatot.
Az euroatlanti térség a legrégebbi és az egyik legforgalmasabb tenger alatti kábelútvonal. Szintén forgalmas az Európát Ázsiával (a Földközi-tengeren, a Szuezi-csatornán és a Vörös-tengeren keresztül), valamint az Ázsiát az Egyesült Államokkal (a Csendes-óceánon keresztül) összekötő útvonal. Az Európából Ázsiába vezető sarkvidéki útvonalakat egyre inkább próbálják kihasználni, mivel ezek sokkal rövidebb távolságot fognak át, azonban a sarkvidéki kábelek jelentős műszaki kihívásokkal küzdenek, és egyelőre nem jelentenek érdemi alternatív útvonalat.
Az Európát és Ázsiát összekötő tengeri útvonal, amely a Földközi-tengeren, a Szuezi-csatornán és a Vörös-tengeren keresztül halad, különösen jelentős szerepet játszik a globális internetinfrastruktúrában. E szakaszhoz tartozik egy 160 kilométeres szárazföldi rész is Egyiptomban, ami miatt ez a térség az internet legsebezhetőbb pontjainak egyike lehet világszinten, tekintettel az itt található internetkábelek magas koncentrációjára. Az Európai Parlament 2022 júniusában közzétett jelentése is figyelmeztet arra, hogy a térségben fennáll a széleskörű internetes zavarok kockázata. Azonban a költséghatékonyság mellett – hiszen ez az útvonal a legnagyobb részt víz alatti, és a legrövidebb kapcsolatot biztosít Ázsia és Európa között – a vörös-tengeri kábelkoncentráció további előnyöket is nyújt a hálózatok kölcsönös összekapcsolásában.
Az Északi Áramlat földgázvezeték 2022. szeptemberi robbanását követően a világ kormányai elkötelezték magukat a víz alatti infrastruktúra és a tengeri kábelek fokozott védelme mellett. Azóta számos esemény világított rá a sebezhetőségükre: például 2024 márciusában Nyugat-Afrika partjainál több tenger alatti kábel hibásodott meg, ami jelentős internetes zavarokat okozott legalább tíz országban. A problémát valószínűleg egy a térségben gyakran előforduló víz alatti iszapcsuszamlás vagy lavina okozta. Ezen kívül, néhány héttel az incidens előtt, egy hajó horgonya elvágta a Vörös-tengeren a kelet-afrikai és ázsiai partokat összekötő kábeleket, miután a hajót eltalálta egy rakéta, amelyet a jemeni húszi lázadók lőttek ki.
Egy amerikai kiberbiztonsági cég, a Recorded Future egy 2023-as jelentésében azt állította, hogy Oroszország szorosan figyelemmel kíséri a tenger alatti kábelrendszereket, nagy valószínűséggel potenciális szabotázs céljából, megtorlásul Ukrajna nyugati támogatásáért. Az Egyesült Királyság azt állítja, hogy orosz tengeralattjárók figyelik az országba érkező kábeleket. A New York Times már 2015-ben arról számolt be, hogy orosz tengeralattjárók és kémhajók "agresszívan" tevékenykednek tenger alatti kábelek közelében az Északi-tengertől Északkelet-Ázsiáig.
A tajvani nemzeti számvevőszék 2024-es beszámolója alapján az ország külső szigeteit összekötő kábelek 2019 óta 36 alkalommal váltak külföldi hajók által okozott rongálás áldozatává; tavaly pedig már 12 ilyen esetet jegyeztek fel. Felmerül a gyanú, hogy ezek közül legalább néhány eset mögött tudatos kínai műveletek állhatnak. 2023 februárjában a Matsu-szigeteket és Tajvant összekötő két kábelt mindössze néhány napon belül egy kínai halászhajó, valamint egy kínai teherhajó is megrongálta, ami lassabb internetkapcsolatot és megszakadt telefonhívásokat eredményezett. Egy amerikai nemzetbiztonsági szakértő a Foreign Policy szaklapban Tajvan "láthatatlan blokádjának" kísérleti megvalósításaként írta le ezeket az eseményeket.
A kábelek sérülésének okainak megállapítása rendkívül bonyolult feladat, hiszen sok esetben nem könnyű eldönteni, hogy véletlen balesetről van szó, vagy szándékos cselekedetről. A geopolitikai feszültségek fokozódásával egyre inkább felmerül a szabotázs gyanúja, különösen a Balti-tenger térségében, ahol az utóbbi időszakban több incidens is történt. Ez a terület gazdag internet- és energiakábelekben, amelyek zöme védtelenül hever a tengerfenéken. Az egyik legfrissebb ilyen eset idén januárban zajlott, amikor Svédország szabotázs gyanújával lefoglalt egy hajót, miután egy kommunikációs kábel, amely Svédországot és Lettországot összeköti a Balti-tenger alatt, megsérült. Oroszország határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a történtekhez, azonban a NATO megfigyelései szerint a Balti-tengeren "furcsán" viselkedő hajók között sok olyan is van, amely orosz kikötőkből indult vagy oda tart. Ezen kívül 2025 januárjában a brit haditengerészet egy orosz kémhajót kísért át a La Manche-csatornán, miután azt észlelték, hogy az Egyesült Királyság vizein "kritikus tenger alatti infrastruktúra felett állomásozik". A helyzet komolyságát tovább fokozza, hogy az ilyen incidensek és gyanús tevékenységek folyamatosan aggasztják a régió biztonsági helyzetét.
2024. december 25-én az Észtországot Finnországgal összekötő Estlink 2 villamosenergia-kábel meghibásodott, aminek következtében az Észtországba érkező villamos energia mennyisége közel kétharmadával csökkent. Másnap a finn hatóságok feltartóztattak egy Cook-szigeteki zászló alatt közlekedő tartályhajót, amely szerintük Oroszországból Törökországba szállított kőolajat. A gyanú szerint a hajó áthaladt a kábel felett, miközben a jelek szerint maga után húzta a horgonyát. A NATO - amely már korábban is figyelemmel kísért olyan eseteket, ahol kábelelvágás gyanúja merült fel - azonnal reagált: három hét alatt létrehozott egy balti-tengeri hadihajócsoportot kifejezetten az ehhez hasonló gyanús támadások elrettentésére. A Baltic Sentry elnevezésű új megfigyelő- és elrettentő missziót bejelentve Mark Rutte NATO-főtitkár úgy fogalmazott, hogy "komoly aggodalmakkal tölti el a kritikus tenger alatti infrastruktúránkat érintő növekvő fenyegetés".
Míg a NATO fokozott készenléte leginkább az orosz csempészhajók "árnyékflottájára" vonatkozik, kínai tulajdonú hajók is gyanúba keveredtek, többek között 2024 novemberében, amikor egy teherhajót hetekig tartóztattak fel dán vizeken, miután két üvegszálas kábel megrongálódott. A Yi Peng 3 nevű hajó, miután elhagyott egy orosz kikötőt, állítólag megrongálta a Svédország és Litvánia, illetve Finnország és Németország között húzódó kábeleket. A hajó folytatta útját, miután a svéd és más országok nyomozóinak engedélyezték, hogy a fedélzetre lépjenek. A svéd hatóságok nem közölték, hogy találtak-e bizonyítékot. Kína közlése szerint továbbra is együttműködik a regionális hatóságokkal a vizsgálat során.
Tajvan környékén a tenger alatti kábelek szempontjából komoly aktivitás figyelhető meg. Az idei év január elején a tajvani parti őrség egy hongkongi teherhajót állított meg, miután a tajvani legnagyobb telekommunikációs vállalat jelezte, hogy január 3-án megsérült egy tenger alatti kábel a térségben. Az elsődleges elemzések alapján a hajó lehetett a károsodás forrása. A tajvani kormány feltételezése szerint a történtek mögött kínai "szürke zónás beavatkozás" állhat, ami olyan műveletekre utal, amelyek célja az ellenfél gyengítése anélkül, hogy nyílt katonai konfliktusra kerülne sor. Szerencsére az incidens nem zavarja a tajvani kommunikációt, mivel az adatforgalmat más kábelek biztosították.
Bár az európai hatóságok már feltartóztattak hajókat szabotázs gyanúja miatt, konkrét bizonyítékok hiányában Moszkvát és Pekinget eddig nem vádolták meg közvetlenül. A szándékos rongálás bizonyítása rendkívül nehéz feladat, és az elsőre világosnak tűnő esetek bonyolultságát jól példázza, hogy a sajtóértesülések szerint a balti-tengeri energia- és kommunikációs vezetékekben történt károk valószínűleg nem orosz szabotázs következményei, hanem balesetek eredményei voltak. Az amerikai és európai hírszerzési tisztviselők között kialakulóban lévő konszenzus alapján az eddig összegyűjtött információk arra utalnak, hogy a baleseteket a rosszul karbantartott hajókon dolgozó tapasztalatlan legénység okozta.
Ezt a magyarázatot nem mindenki fogadja el, például Finnország korábbi vezető katonai hírszerzője is kételkedik benne. Az érintett hajók viselkedésében észlelt anomáliákra hivatkoznak, valamint olyan bizonyítékokra, amelyek arra utalnak, hogy Oroszország már évtizedek óta jelentős erőforrásokat fordít a nyugati tengerfenék-infrastruktúra feltérképezésére és a sebezhető pontok azonosítására. Ugyanakkor érdemes feltenni a kérdést: miért kockáztatná Oroszország a tenger alatti rendszerek megcélzását a NATO-tagállamok által körülvett vizeken? Ez ugyanis veszélyeztetheti a kőolajcsempészetet, amely létfontosságú Moszkva számára az ukrajnai háború finanszírozásához, és potenciálisan arra is vezethet, hogy a nyugati kormányok fokozott erőfeszítéseket tegyenek Oroszország hajóútjainak elzárására az Atlanti-óceán északi része felé.
A tenger alatti kábelek nélkül a világ működése elképzelhetetlen lenne. Ahhoz képest, hogy a Nap átmérőjének megfelelő az összesített hosszuk, a sérülések ritkák és általában gyorsan helyrehozzák őket. A szabotázs lehetősége azonban egyre nagyobb aggodalomra ad okot. A kábelek gyakran elszigetelt, de nyilvánosan ismert helyeken találhatók, ami könnyű célponttá teszi őket az ellenséges akciók számára. Bonyolítja a helyzetet, hogy a szándékos rongálást rendkívül nehéz minden kétséget kizáróan bizonyítani. A jelenlegi nagyhatalmi viszályok és geopolitikai feszültségek közepette éppen ezért várható, hogy a kábelek szándékos tönkretétele gyakoribbá válik - ugyanakkor, mint egyes közelmúltbeli balti-tengeri incidensek is mutatják, a kezdetben egyértelműen szabotázsakciónak tűnő esetekről is kiderülhet, hogy valószínűleg baleset következményei.
