A magyar tudományos életben zajló polgárháború egyre inkább a figyelem középpontjába kerül. A tudományos közösség különböző frakciói között feszültségek és nézeteltérések alakulnak ki, amelyek nemcsak a kutatások minőségére, hanem az intézmények közötti e

A rendszerváltozás évtizedeiben az MTA tagsága nem tudta megfelelően értékelni azt a fejlődési irányt, amely lehetővé tette volna az ország számára, hogy zökkenőmentesen átlépjen a tervgazdaságból a piacgazdaság világába. Az utóbbi másfél évtized államreformjait pedig gyakran kritikával illették, mintha nem ismernék fel a szükséges változások fontosságát. Az elmúlt negyven év során a tudományos közélet nem járult hozzá Magyarország erősödéséhez olyan elméleti keretek kidolgozásával, amelyek összhangban lettek volna a nemzeti érdekekkel.

A 1990-es évek óta egy külső, nyugati alapokon nyugvó piacgazdaság szolgálatába álltak be, ahol tudományos érveikkel a neoliberális modellt próbálták meg igazolni. Azóta a magyar érdekektől távol álló gyakorlat védelmezőivé váltak. Különösen a jogász és közgazdász akadémikusok üdvözölték a Bokros-csomagot, majd a Gyurcsány-Bajnai-kormány megszorító intézkedéseit, amelyeknek nemcsak támogatóik, hanem elméleti megalkotóik is lettek. 2010 óta pedig változatlanul ezen elavult eszmék mellé állnak. A polgári kormány gazdaságpolitikáját hazai és nemzetközi színtéren hiteltelenné próbálják tenni. Az aktív államvezetés, a kiterjedt családtámogatási rendszer és a kis- és középvállalkozások átfogó támogatása ellenállásba ütközik részükről. Tudományos tevékenységük, amely meglehetősen korlátozott, nem a nemzet erősítését szolgálja, hanem inkább annak gyengítésére irányul, hiszen működésüket kifejezetten a politikai színtérre helyezték át. Az Akadémia működésének legnagyobb problémája, hogy nem alkalmazkodott a változó kor kihívásaihoz, és a világszinten is jelentős új tudományos eredmények is elmaradtak. Nem értik meg, hogy a világ erőviszonyai átalakulóban vannak, és a jövő útja a belső gazdaság megerősítése felé vezet. Az akadémikusok továbbra is egy már csak foszlányaiban létező korábbi világmodell helyi képviselőinek érzik magukat, a komprádor burzsoázia utolsó túlélőiként. Minden olyan kezdeményezés ellen tiltakoznak, ami magyar, ami nemzeti, vagy ami előre mutató.

Van-e olyan lényeges közfeladat, amely az Akadémiát terheli, s amely az utóbbi évtizedekben háttérbe szorult, vagy akár teljesen eltűnt?

Igen, a magyar tudomány szolgálata rendkívül fontos, hiszen egy olyan tudományos alapot biztosíthat, amely a versenyképesség gerincét képezheti, és hozzájárulhat a társadalmi és gazdasági fejlődésünk fundamentumaihoz. Az elmúlt közel négy évtized során nem sikerült kiugró versenyképességű országgá válnunk, és ennek jelentős része a gyenge akadémiai környezetre vezethető vissza. Jelenleg nem rendelkezünk olyan versenyképes tudásiparral, amely a nemzetközi porondon megállná a helyét. Bár büszkélkedhetünk új Nobel-díjasokkal, sok esetben ők az akadémiai közegből való távozás vagy a helyi tudományos elit elüldözése révén váltak a világ legjobbjai közé. Fontos megemlíteni az MTA hagyományos szerepét is, amely a magyar nyelv és kultúra megőrzésére irányul, valamint a magyarságtudat megerősítésére. Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának akadémikusai teljesítménye nem mutat jelentősebb eredményeket a hasonló korú és háttérrel rendelkező nem akadémikus kutatókhoz képest. Felmerül a kérdés: miért ők az akadémikusok? Miért kapják a kiemelt állami támogatásokat és a rangos pozíciókat? A nemzetközi mutatók szerint az irodalmárok és nyelvészek eredményei mindössze a világátlag 12,6%-át érik el. Berzsenyi Dániel, Petőfi Sándor, Arany János és más nagyjaink alig ismertek külföldön. Milyen képet fest ez rólunk a nemzetközi közvéleményben? Továbbra is a pincérek és mosogatók nemzeteként fognak bennünket számon tartani?

- Milyen mértékben járul hozzá, illetve hátráltatja a hazai tudományos közeg a nemzetgazdaság fejlődését?

A nemzetközi tudománymetriai adatok alapján megállapítható, hogy a magyar akadémikusok teljesítménye jelentősen elmarad a nemzetközi átlagtól, hiszen csupán annak egyharmadát képesek produkálni. Ez világosan jelzi, hogy a hasonló státuszú és korú aktív kutatókhoz képest jelentős lemaradásban vannak. A versenyképesség kulcsa a megfelelő tudás szintje lenne, hiszen az egyes országokban előállított termékek és innovációk sikerét az emberi tudás által generált hozzáadott érték biztosítja. Különösen fontos lenne a jogász és közgazdász akadémikusok teljesítménye, hiszen az ő tudásuk kulcsszerepet játszik a gazdaságirányításban, valamint a nemzetközi és EU-jogi területeken. Azonban sajnálatos módon ők is a világátlagtól majdnem nyolcvannyolc százalékkal elmaradnak. Az IMD svájci versenyképességi intézet által végzett elemzés szerint Magyarország 2021-ben a negyvenkettedik helyen állt a rangsorban, viszont 2025-re a negyvennyolcadik helyre csúszott vissza. Ezen időszak alatt a kormányzati hatékonyság megítélése is romlott, a negyvenedikről a negyvenhatodik helyre esett, míg a magyar vállalatok hatékonysága az ötvenhatodik pozícióból a hatvanegyedik helyre zuhant.

Mik lehetnek a romló mutatók mögött rejlő okok?

A tehetségtelenebb akadémikusjelöltek egyre inkább előtérbe kerülnek, míg a valóban tehetséges egyének háttérbe szorulnak, ami a kontraszelekció fokozódását jelzi. Ráadásul a kívánatos akadémiai pozíciók elnyerése olyan, már évtizedek óta a hierarchia csúcsán lévő akadémikusoktól függ, akik nem mindig mutatnak kiemelkedő teljesítményt. Azok, akik a legjobb eséllyel válhatnak MTA-taggá vagy MTA doktorává, gyakran hasonló nézeteket vallanak, mint ez a csoport: dicsőítik a neoliberális piacgazdaságot és kritizálják az állam szerepének csökkentését, miközben demagóg módon támadják a 2010 óta érvényes aktív állammodellt. Az akadémiai pálya ezen torzult rendszerének fennmaradása esetén olyanok kerülnek vezető pozíciókba, akik a külföldi akkumulátorgyárak elüldözésében jeleskednek, és nyíltan bírálják a kormány gazdaságpolitikáját, miközben a tudomány reformjait tüntetésekkel próbálják megakadályozni.

A magyar tudásipar versenyképességének hiányáért nem csupán az MTA tehető felelőssé. Számos tényező járul hozzá ehhez a problémához, például a finanszírozás hiánya, az innovációs környezet gyengesége, valamint a képzés és a kutatás közötti szakadék. Az MTA szerepe fontos, de a megoldásokhoz átfogóbb szemlélet és együttműködés szükséges a különböző szereplők között.

- A halak bűzét gyakran a fejükből eredeztetik, ahogy mondani szokás. Az Akadémia és az akadémikusok a tudományos élet csúcsát képviselik, formálisan legalábbis. Az MTA doktori és akadémikusi kiválasztási folyamata valójában a jövő tudományos elitjét hivatott kijelölni. Ők lesznek a rektorok, dékánok, akadémikusok, valamint a doktori iskolák irányítói. Az akadémikusok értékrendje és teljesítménye mélyen beágyazódik az egyetemek és kutatóintézetek működésébe, és végső soron a diplomások tudásában és készségeiben is tükröződik.

- Hol mutatkozik meg leginkább a hazai kutatói teljesítmény gyengesége?

A legnagyobb kihívás, amellyel szembesülünk, az, hogy az akadémikusok többsége egyre inkább politikai aktorokká válik, ami feszültségeket és ellenséges légkört generál a társadalomban. Sajnos sokan a gyenge kutatási teljesítményüket politikai tevékenységekkel próbálják kompenzálni, így megőrizve befolyásukat. Régebben a baloldali és kommunista ideológiákhoz kötődtek, ma viszont a magyar nemzet érdekeivel szembemenő, neoliberális gazdaságpolitikát hirdető nyílt piac híveiként lépnek fel. A 2010 óta tartó politikai időszakban egyre inkább elveszítik relevanciájukat, most pedig a 2026-ra várt új politikai környezetben próbálnak maguknak helyet keresni, bízva az ellenzéki Tisza Párt megerősödésében. A józan észű magyar adófizető számára világos, hogy az akadémiai szféra egyfajta pénznyelővé vált. Ennek fenntarthatatlanságát nemcsak az elmúlt másfél évtized gyenge teljesítményei mutatják, hanem az is, hogy az akadémikusi pályafutások eredményei is rendkívül alacsonyak. Gyakran felmerül a kérdés, hogy mit várhatunk hetven- vagy kilencvenéves akadémikusoktól, akiknek nemhogy a modern technológia, de még a számítógép használata is kihívást jelent. Azonban érdemes megjegyezni, hogy ők évtizedek óta a posztjaikon ülnek, jelentős havi jövedelemért, emberek, sorsok, pályázatok fölött döntenek, miközben teljesítményük gyakran elmarad attól, amire hivatottak. Ez a helyzet tarthatatlan. A XXI. századot az innováció, az adatgazdaság, a telekommunikáció és a mesterséges intelligencia határozza meg. Egy avítt tudású, feudális-hűbéri viszonyok között működő testület hogyan járulhatna hozzá a feltörekvő piacgazdaság versenyképességéhez? E kérdések megválaszolása elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövőnk biztosítva legyen.

- Miért és mikor került előtérbe a politikai szerepvállalás az MTA-nál?

- Ahogy a Covid és az orosz-ukrán háború éreztette hatásait, és kiteljesedett Brüsszel polgári kormányt megdönteni szándékozó politikája, úgy érezték meg az akadémikusok az idők szavát. A polgári kormány ellen fordultak még azok is, akik egzisztenciájukat, Széchenyi-díjukat, Magyar Érdemrendjüket a polgári kormánytól kapták. Csatlakoztak azokhoz az óbaloldali akadémikusokhoz, akik 2010-2020 között Csipkerózsika-álmukat aludták, mivel érdemi fogást nem találtak a polgári kormányon. Mára odáig jutottunk, hogy az akadémikusok vadásznak a kormányfőre, megüzenték, hogy az akadémia közgyűlésén való részvétele nem kívánatos, és már felvetették büntetőjogi felelősségét is. Az öt éve elvett kutatóintézeteket visszakövetelik maguknak, miközben a nemzetközi térben nincs számottevő tudományos teljesítményük, sem képességük a nemzetközi szintű kutatások irányítására.

Milyen kockázatokkal jár, ha a jelenlegi rendszer változtatások nélkül folytatja működését?

Teljesen elmerülünk a stagnálás tengerében. A legnagyobb problémánk nem csupán az, hogy a közepes fejlettség csapdájába ragadunk, hanem az is, hogy még a közepesen fejlett országok sorából is kirekesztődünk. Ebből kifolyólag sürgősen alapvető reformokra van szükség az akadémiai rendszerünkben. Le kell zárnunk azt az időszakot, amikor a Magyar Tudományos Akadémia a családtagok, üzlettársak és szellemi hűbéresek játszótere lett. Jelenleg polgárháborús állapotok uralkodnak a magyar tudományos életben, ami elkerülhetetlenül a tudományos közélet átalakulásához kell, hogy vezessen. 2010 után a nemzeti érdekeket képviselő gazdasági, banki és energetikai reformokat hajtottunk végre, és a magyar egyetemek is átalakulóban vannak. Ennek ellenére a Magyar Tudományos Akadémia továbbra is egy idegen, ellenséges entitásként működik.

- Milyen lépéseket tenne az akadémia rendszerváltásának megvalósítása érdekében?

A mérhető teljesítmény hiányában lévő akadémikusok kizárása elengedhetetlen a testületből, akárcsak azoké, akik korábban állampárti kapcsolatokkal bírtak, vagy jelenleg külföldi titkosszolgálatokkal, esetleg álcivil szervezetekkel állnak összefüggésben. Az akadémia állami támogatását meg kell szüntetni, és gazdálkodásának átfogó ellenőrzésére az Állami Számvevőszék bevonása szükséges. Az új akadémikusok megválasztását a tizennyolcezer fős köztestületi tagságra kell bízni, akik a tudományterületükön elért teljesítmény alapján választanak. Az újonnan megválasztott akadémikusok esetében elengedhetetlen az évenkénti teljesítményértékelés. Aki nem teljesíti a követelményeket, attól meg kell vonni a tisztséget és a tiszteletdíjat is.

Miként értékeli a Hun-Ren kutatási hálózat átszervezésének folyamatát?

A Hun-Ren Magyar Kutatási Hálózatban a jogászi, közgazdászi, történészi és irodalmi kutatási területek kiemelése elkerülhetetlen lépés volt. Ezek a szakterületek jelentősen rontották a hálózat összteljesítményét, és a fejlődés lehetősége szinte minimálisra csökkent. Az MTA hasonló területeken működő akadémiai bizottságaihoz fűződő szoros kapcsolatok is azt tükrözik, hogy tudományos teljesítményük messze elmaradt más, reál tudományokkal foglalkozó intézetek színvonalától. Az ELTE-hez való integrálásuk ugyan kényszerű megoldásnak tűnik, de önmagában nem biztosítja, hogy valóban eredményes munkát fognak végezni. Ezt az intézkedést a magyar tudományos élet átalakításának első lépéseként érdemes értelmezni.