Szabó Ödön: Megkezdődött a közszolgáltatások átalakítása A közszféra átszervezése már elindult, és számos változást hoz magával. Az új irányvonal célja, hogy hatékonyabb és rugalmasabb szolgáltatásokat nyújtson a polgárok számára. A reformok során a hang


A szenátusban és a képviselőházban is csökkenteni fogják a közalkalmazottak számát, és az államtitkárok létszáma is mérséklődik – nyilatkozta Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese az Erdély TV 24plusz című műsorában. A változások sora ezzel még nem ér véget, tette hozzá.

Szabó Ödön rámutatott, a közszféra átalakítása a fokozatosság elve szerint működik. Komoly átalakítás várható a megyei struktúráknál: kevesebb alprefektus lesz, 500 000 fő alatt csak egy alprefektust neveznek majd ki. Közben folytatódik az intézményi átalakítás, hiszen a központi költségvetést megterhelő kiadásokat valamilyen formában kompenzálni kell intézményi átalakításokkal is - magyarázta. Az RMDSZ képviselője tévesnek tartja azt az elképzelést, miszerint az önkormányzatokat kellene megnyirbálni, mert szerinte nem a helyi közigazgatáshoz tartozó állások számán kell módosítani, inkább a központi rendszert karcsúsítása szükséges.

A következő időszakban az átalakítások több szinten is megkezdődnek, és várható, hogy a minisztériumokon belüli struktúrák átszervezése elindul. Az elképzelések szerint például bizonyos megyei intézmények megszüntetésére is sor kerülhet, ahogyan azt a Szövetség képviselőházi frakcióvezető-helyettese is megerősítette. Két héten belül a szaktárcák kézhez kapják költségvetésüket, ami újabb ösztönzőt jelent a struktúrájuk átalakításához.

Related posts