Fedezd fel Északkelet-Itália magyar emlékeit egy különleges utazás keretében – gazdag képgalériával fűszerezve! A régió történelme és kultúrája lenyűgöző összefonódásokat rejt, melyek során a magyar örökség nyomai is felfedezhetők. Ismerd meg a tájakat, a

A városban számos híd íveli át a vizeket, köztük a Dantéról elnevezett impozáns kőhíd, amely a hely szellemiségét idézi. Miközben a macskaköves utcákon sétáltunk, lenyűgöző paloták mellett haladtunk el, és bájos hidacskákon keresztül, bolthajtások alatt vezetett az utunk. A helyi lakosokkal való találkozások során szinte kizárólag az olasz nyelvet hallottuk, más idegen szavakat alig. Szembetűnő volt a sok fekete betelepülő, míg a kis babakocsis olasz anyukák száma meglehetősen csekélynek bizonyult, ellenben sok fekete édesanyát láttunk, akik több gyermekükkel együtt élvezték a város életét.

A település, amely ma városként ismert, már a római időszakban Tarvisium néven létezett. A Nyugat-római Birodalom összeomlása után azonban jelentős hanyatlásnak indult, ami mély nyomot hagyott fejlődésén.

Attila hatalma alá hajtotta, később gót, bizánci, longobárd, frank, velencei, francia, osztrák uralom alá került. 1866-tól az Olasz Királyság része lett. Magyar szál, hogy Nagy Lajos királyunk 1356-ban - Velencével hadakozva Dalmáciáért - ostromolta Trevisót. A 20. század két háborújának is jelentős stratégiai pontja volt.

A város művészettörténetének kiemelkedő figurája Tommasso da Modena, valódi nevén Tomaso Barisini (1326-1379), az olasz festő, aki a 14. században Trevisóban számos jelentős műalkotással gazdagította a helyi kultúrát. Feleségül vette a modenai származású, gyönyörű nevű Caterina di Pietro da Nonantolát, ami még inkább erősítette a személyes kapcsolatait a művészeti körökkel. A Művészeti Lexikon megfogalmazása szerint a festő stílusa: "Polgárias világú, csaknem novellisztikus szellemű", amelyet a bolognai miniatűrművészet és a romagnai hatások alakítottak. Ezen kívül mások Giotto realizmusát és gótikus szépségét is felfedezték műveiben. Amikor én magam is megcsodálom nagyszerű freskóit, úgy érzem, hogy az ő hatása még ma is érezhető, még ha csak dilettánsként is, de valóban inspiráló látványt nyújtanak.

Modena alkotásai széles körben fellelhetők Észak-Olaszország különböző városaiban, és egyes feltételezések alapján Prágában, IV. Károly udvarában is tevékenykedett.

Gerevich Tibor, a 20. század első felének neves művészettörténésze egy figyelemre méltó tanulmányában a nagyváradi freskótöredék Modena városához köti, amely jelenleg Esztergomban található. A szakértők számos elmélettel álltak elő a lelet jelentőségéről. Engedjék meg, hogy megosszam Prokopp Mária, a szakma elismert képviselőjének véleményét az Ars Hungaricából (1974, 2. évfolyam 1-2. szám, 79. oldal): "Tommaso da Modena alakjai lírai kifejezőerővel rendelkeznek... Ezzel szemben a nagyváradi fej klasszikus nyugalmat sugároz, megközelíthetetlenül zárt típust mutat be. A lényegre koncentráló, szobrászati szigorúságú formavilág idegen Tommaso da Modena érzékeny lélekábrázolásától." Emellett Trevisóban a "festő szemüvegén keresztüli" városnézés lehetőségét kínálják, utalva arra, hogy ő festette meg valószínűleg az első szemüveges figurát, így a város művészeti öröksége még inkább gazdagodik.

A szép román-gótikus San Nicolò templombelső terében az Árpád-házi Boldog Margitot ábrázoló freskó után kutattunk.

Felfedeztük a dominikánus öltözetben, frontális nézetből megjelenített, mára már szentté avatott alakot, aki kezében keresztet és egy papírtekercset tart. Feje fölött két angyal tartja a koronát, míg lábainál egy apró hívő térdel. Személye könnyen beazonosítható, hiszen a felirat így szól: BEATA MARGARETA REGINA VNGARIE ORDINIS FRATRVM PREDICATORVM. Ezen a helyen található Niccolò Boccassini emléktáblája is, aki a magyarországi pápai legátus szerepét töltötte be, később pedig XI. Benedek pápa lett. A templom melletti kolostor kerengőjébe egy kedves hölgy kísért el minket. Különösen figyelemre méltó volt, hogy maximális bizalommal bánt velünk, hiszen magunkra hagyott a híres káptalanteremben, ahol Modena negyven dominikánus szerzetesről készült freskója látható. Közöttük pedig ott figyel a már említett szemüveges barát is.

Számunkra különösen izgalmas volt felfedezni, hogy a magyar "résztvevők" is jelen vannak az alkotássorozatban: ott van például Boldog Csáki Móric, aki 1336-ban távozott az élők sorából. Egy scriptoriumnál ülve látható, amint ír és lapozgat a pergamenek között. A felirata: B. Fr. Mauritius de Provincia Hungarie... Ezen kívül találkozhatunk Agostino Casottival, a zágrábi püspökkel, aki éppen egy lapot vonalaz. Az ő felirata pedig: B. Fr. Augustinus de Tragurio de Provincia Hungarie... A Modena városában tett látogatásunk során ellátogattunk a San Vito- és Santa Lucia-templomokhoz is, ahol lenyűgöző freskók vártak ránk.

A sorozat tovább folytatódik a San Catherina-templomnál, amely ma Városi Múzeumként funkcionál. Itt látható Modena neves Szent Ursula (Orsolya) ciklusa, amely lenyűgöző tablói révén igazi vizuális élményt nyújt. A monumentális alkotások formavilága varázslatos, és minden nézőt elbűvöl a részletek gazdagságával.

A 15-16. századi katedrálist - véleményem szerint - sajnos neoklasszikus homlokzattal látták el. Belsejében azonban Tiziano Angyali üdvözlete is látható. Számomra nagyobb élmény volt a 11-12. századi kripta, és a templom melletti keresztelőkápolna szép aránya. S még egy "modenai" templom: a San Francesco. A román-gótikus stílusú szent hely két híres olasz költő gyermekeinek sírját is rejti. Dante egyik fiáét, Pietróét, s Petrarca lányáét, Francescáét.

A Piazza dei Signorin, a főtéren lévő reneszánsz paloták napsütötte teraszain harsány gesztikulálással kávéztak a helyiek. Meg kell jegyeznem, hogy kávézásaink kevesebbe kerültek, mint idehaza. Kis téren, eldugva található a Mellek kútjának másolata, az eredeti múzeumi darab. A 16. századi alkotást a velencei fennhatóság a nép megnyerésére "üzemeltette", mivel évente, neves alkalomkor, egyik melléből vörös, a másikból fehér bor folyt. A várost körülölelő fal maradványai megmaradtak, a régi kapuk közül a Szent Tamás-kapu a legszebb. Közelében nagy kiterjedésű piac működik hetente kétszer.

Megérkeztünk a híres tenor nevét viselő Teatro del Monacóba, ahol egy varázslatos koncert vár ránk.

A színház épülete kívülről első ránézésre nem árul el semmit a belső, klasszikus szépségéből. A viszonylag keskeny utcában, amelyben áll, buszmegálló várja az utasokat. Trevisóban, a városfalon belül, még a nagyobb buszok is ügyesen manővereznek, miközben az autók szabadon parkolhatnak és közlekedhetnek. Mi is kihasználtuk a városi közlekedés nyújtotta lehetőségeket, és háromnapos bérletünkkel kényelmesen fedeztük fel a várost. Az viszont tény, hogy bár a menetrend szépen ki volt írva, a buszok néha a legváratlanabb pillanatokban tűntek fel, vagy éppen hogy elmaradtak.

Treviso városának neves szülöttje a keleti gótok királya, Totila, aki történelmi jelentőséggel bír. De a helyi szülöttek között találkoztam Giovanni Comisso nevével is, aki szintén figyelemre méltó alakja a város kulturális örökségének.

1895-ben látta meg a napvilágot, és 1969-ben itt is hunyt el. Élete során bejárta Európa szinte minden zugát, valamint Ázsia jelentős részeit, miközben számos ország újságának tudósítójaként dolgozott. Részt vett a nagyszabású háborúban, ahol a mérnök hadtest tagjaként szolgált. A caporettói vereség következtében Trevisón keresztül kellett visszavonulnia, olyan helyről, ahol a szüleit már evakuálták. Ezen emlékek ihlették A háború napjai című regényét, amely számos kiadást megélt. A borzalmak ellenére felfedezte az élet szépségeit is, hiszen így fogalmazott: "Az elhagyatott városom olyan szépséggel jelent meg, amelyet el sem tudtam volna képzelni."

S néhány gondolat a divatról: Az elmúlt évtizedek során, miközben többször is felfedeztem Olaszország varázslatos városait, egy kérdés foglalkoztatott: Hová lettek a stílusosan öltözködő olasz hölgyek?

Hűvös lévén mindenki a többnyire fekete, bordázott egyen dzsekit hordta. A legnyomasztóbb látvány számomra az volt, amikor fekete édesanya, fekete nadrágban, fekete dzsekiben, fekete babakocsiban, fekete kisbabáját fekete kezeslábasba öltöztetve tologatta. Autózva a vidéken egyre-másra szőlőültetvények mellett haladtunk el. Nem véletlenül: e környék a prosecco hazája. No, meg a tiramisué, bár erre több eredet-elmélet létezik.

Egy különleges kirándulás keretében Trevisóból Aquileiába utaztunk, ahol a lenyűgöző világörökségi romváros és a híres bazilika várakozott ránk. Ez a település több mint ezer éven át őrizte patriarchátusi szerepét, ami lenyűgöző történelmi mélységet ad neki. Itáliai tartózkodásunk során, egy esős, zuhogó napot választottunk, hogy felfedezzük az egykori borostyánút kezdetén vagy végén található látványosságokat. Az Adriai-tengert Aquileiával összekötő kereskedelmi és hadi út építése Kr. u. az 1. században indult el, érintve Sopront (Scarbantia) és Szombathelyt (Savaria) is. A romváros a Natissa folyó partján terül el, amely végül a tengerbe ömlik, így a helyszín nem csupán történelmi, hanem természeti szépségében is gazdag.

A Bazilika előtti téren egy hatalmas vetítővászon tette lehetővé, hogy nyomon követhessük a zarándoklat miséjét, bár az esőcseppek zeneisége alatt csupán néhány hívő bújt meg a színes esernyők alatt. Amikor végre bejutottunk az egykori vallási központ szentélyébe, lenyűgözve csodáltuk a 11-14. századi freskókat, és azonnal egy magyar vonatkozású "vadászatba" kezdtünk, felfedezve a múlt titokzatos rétegeit.

Egy különleges emléket idéz fel számomra a Bánk bán világában megörökített Merániai Gertrúd testvére, Merániai Berthold sírköve. Ő volt az itt működő pátriárka, és a vörös márványlap, amelyet a hagyományok szerint neki állítottak, méltóságteljesen terpeszkedik a több mint hétszáz négyzetméteres, 4. századi ókeresztény mozaikpadló közepén. E csodálatosan díszített padló egyetlen megbontott emlékeként hirdeti a régmúlt szépségét. Kár, hogy a sírkő felirata sajnos már eltűnt az idő fogságában. Az egyik oszlopon Árpád-házi Szent Erzsébet freskóját csodálhattuk meg, amint élénk színű köntösben és koronával a fején, két koronát tart a kezében. Ez a gyönyörű ábrázolás egy különleges kapcsolatot teremtett a múlttal, hiszen Berthold unokahúgaként emlékezhetünk rá. Az altemplomban egy további magyar vonatkozásra bukkantunk. A virágzó várost 452-ben pusztították el a hunok, és az altemplomban található a hátrafelé nyilazó, lovon ülő harcos, akinek ábrázolása vélhetően a hunok támadásának emlékét idézi fel. A campanile mögötti temetőben sétálva művészettörténeti könyvünk a világháborús sírokat is megemlítette, ám a fejfák között nem találkoztunk magyar névvel. Mindezek az emlékek egy különös utazásra invitálnak, ahol a történelem szelleme mindvégig ott lebeg a levegőben.

Az Archelógiai Múzeum kiállítása lenyűgözően tanúskodik arról, hogy Aquileia egykor élettel teli római település volt. Számos helyet bejártunk már, ahol római emlékekkel találkoztunk, de ilyen gazdag és sokszínű tárlatot valóban ritkán tapasztaltunk.

Csak a kis szobortöredék fejek termében közel kétszáz darabot számolhattam össze. Az üvegek terme is kuriózum volt mennyiségben és szépségben. Az ékszerek gyűjteményének egy része ma is divatos lenne. Az istenek, császárok szobrai mellett a köznép érzékeny ábrázolása is megjelent, s még annyi minden... Nagyon tetszett az egykori hajviselet megformálása. Olvastam, hogy a hajköltemények megalkotására Rómában egész iparág szakosodott. Az egykori római település tekintélyes méretű fórummal is rendelkezett. Házak, csodás mozaikpadlók, római út maradványait is felfedezhettük. A Múzeum támogatói között felfigyeltünk a Záhony névre. Egy kis téren parkolva észrevettük ugyanezt egy pincészet cégtábláján. Kiderült: a tulajdonos ősei az egykori osztrák fennhatóság idején települtek ide. Borcímkéik őrzik a régi nevet: Barone Ritter de Záhony.

A Kr. u. II. századában Aquileia virágzó központként számos ezer fős lakossággal dicsekedett, ám mára csupán háromezer ember otthonává vált. A város pusztulása, valamint Treviso II. világháborús amerikai légitámadása, amely a szőnyegbombázás brutális formáját öltötte, valóban barbár tettnek számít.

A múlt építészeti sebeit sikerült begyógyítani az utóbbinál, de vajon tanult-e belőle az emberiség? Tiziano szavaival élve: "A jelen, amely tisztában van a múlttal, körültekintően jár el, hogy elkerülje a jövőbeli cselekedetei miatt érzett szégyent."

Az úti ajánlatok jó része úgy írta: Treviso, Aquileia nevezetességei két óra alatt bejárhatók. Szerintem tévednek, ezek nem "beugrom pár órára" városok.