A szocialista divat alulnézetből: Képzeljük el, ahogy a múlt egy különös kaleidoszkópján keresztül nézzük a szocialista divat világát. Az utcákon sétáló emberek nem csupán ruhákat hordanak, hanem történeteket is mesélnek. Az egyszerű, de funkcionális sz

"Segítsetek! Ne vesszünk el a Hajdú-Bihari-pusztába!" – ez a fájdalmas és kétségbeesett kiáltás zúgott fel a bihari szélben 1959. július 24-én. A segélykiáltás levél formájában indult Debrecenből a főváros felé, egészen a József körútra, a Ruhaipari Tervező Vállalat postaládájáig. A kézírás címzettje Nádor Vera volt, aki az akkori Magyarország egyik legismertebb divattervezője és a hazai divatélet kiemelkedő alakja. Mi késztethette a levél íróját arra, hogy ilyen sürgető tónust üt meg? Két évvel korábban a hazai divat és női lapok tanúsága szerint már jelentős változások történtek: az államszocialista Magyarország divatkövetésében a mennyiség és a minőség terén is előrelépés tapasztalható. Mindezek ellenére a levél írója valószínűleg a változások mögött húzódó feszültségeket és frusztrációkat érzékelte, amelyek a divat világában és azon túl is megmutatkoztak, ahogy az új irányvonalak és a hagyományos értékek közötti feszültség felnagyította a kétségbeesést.

Tömő Ákos: A törött Divattükör - Alulnézetben a szocialista ruhaipar című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 24. évfolyamának 2. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.

"Segítsetek! Ne vesszünk el a Hajdú-Bihari-pusztába!" Fájdalmas és kétségbeesett kiáltást keltezett a bihari szél 1959. július 24-én. A segélykiáltás - levél formájában - Debrecenből tartott a fővárosba, s azon belül is a József körútra, a Ruhaipari Tervező Vállalat (a bevezető főszövegében a továbbiakban: RTV) postaládájába.

A kézírás dőlt betűinek címzettje Nádor Vera, aki a korabeli Magyarország elismert divattervezője volt, s a hazai divatélet egyik legképzettebb és legnagyobb tekintéllyel bíró alakja. Mi motiválhatta a levél íróját, hogy ilyen reménytelen hangvételű üzenetet fogalmazzon meg?

A hazai divat- és női magazinok tanúsága szerint már két éve jelentős átalakulás figyelhető meg a divat követésében az államszocialista Magyarországon. Ez a változás nem csupán a mennyiséget érintette, hanem különösen a minőség terén hozott érezhető előrelépést a korábbi időszakhoz képest.

Néhány nappal ezelőtt, 1959. július 6-án, egy újabb levél is jutott a Magyar Posta leveleszsákjába.

Ekkor ugyancsak Debrecenből, a helyi Ruhagyár két fiatal tervezője bátorkodott írni saját javaslataikkal a divatirányítás másik fellegvárának, az Iparművészeti Tanácsnak.

A felmerülő ötletek között egyaránt szerepelt a divatbemutatókon való részvétel, a naprakész szakmai ismeretek elsajátítása iránti vágy, és a főváros nyújtotta lehetőségek megragadása.

Ahogy azt megfogalmazták: "Amennyiben ezek a körülmények egyesülnek és garantáltak, akkor számunkra hatékonyabb munkavégzés válik lehetővé."

Az, hogy kaptunk-e személyes válaszokat, vagy esetleg valamilyen gyógyírt a fent említett levelekre, az eltelt hatvanöt év távlatából már szinte a múlt ködébe burkolózott.

A kutatások során eddig feltárt levéltári dokumentumok alapján nem sikerült tisztázni, hogy történt-e változás a konkrét ügyek terén. Ugyanakkor, ha alaposan megvizsgáljuk a papírok érdes textúráját, különleges lehetőséget kapunk arra, hogy bepillantást nyerjünk az ötvenes évek végi Magyarország öltözködési szokásaiba. E mögött pedig ott rejtőzik a szocialista erkölcsök és ethosz megújulásának kísérlete, amely tele van kihívásokkal és ellentmondásokkal.