Öt évvel meghosszabbította az MTK alapemberének szerződését | M4 Sport

Az OTP Bank Liga 4. helyezett csapata, az MTK Budapest, örömmel tájékoztatta szurkolóit hivatalos weboldalán, hogy Varju Benedek szerződése 2030-ig meghosszabbításra került.
Varju Benedek 2017-ben csatlakozott az MTK U19-es csapatához, miután az ETO utánpótlásában bontogatta szárnyait. Egy év elteltével már a felnőttek között is bemutatkozhatott, azóta pedig összesen 158 alkalommal viselte a fővárosi gárda mezét. A 24 éves védő az idei idényben eddig 20 mérkőzésen lépett pályára, melyből 19-et végig játszott, és ebben az időszakban négy gólt is szerzett. Csak ötször nem volt a csapat keretében: októberben három, decemberben pedig egy mérkőzést kellett kihagynia eltiltás miatt, míg a februári Kecskemét ellen elszenvedett 0-5-ös vereség alkalmával betegség miatt nem tudott a Horváth Dávid által irányított csapat rendelkezésére állni.
A Sofascore értékelései szerint az NB I 2024/25-ös szezonjának harmadik legmagasabb átlagosztályzatát (7,56) elérő Varju 2030-ig szóló szerződést kötött az MTK-val. A nagy bejelentést csapata egy látványos videó keretein belül osztotta meg a közönséggel.
Vasárnap különleges összecsapásra készül az MTK, hiszen a tabella éllovasa, a Puskás Akadémia otthonába látogat. A mérkőzés 16:30-kor kezdődik, és az M4 Sport csatornán élőben követhetjük a történéseket.