Valóban indokolt-e, hogy a szülők eltemessék gyermekeiket, akik az F1 világában versenyeznek, csupán a sport sajátosságai miatt?

Az autós motorsport világában a veszély mindig jelen van, és valószínűleg sosem tűnik el. Bármennyire is fejlődnek a technológiák, a pályák biztonságosabbá tétele és az autók védelmi rendszerei, az emberi test határait a hirtelen lassulás esetén sosem lehet teljes mértékben átlépni. Az a lehetőség, hogy a versenyzők 200-300 km/órás sebességnél ütközzenek valamivel, mindig is része lesz ennek a sportágnak, és sajnos ez együtt járhat a balesetekkel, amelyek tragikus következményekkel járhatnak. Ennek ellenére nem lenne felelőtlenség, ha mindent megtennénk annak érdekében, hogy a kockázatokat a lehető legalacsonyabb szintre csökkentsük?

"Egyet kell elfogadni: a Forma-1-es pilóták amikor amellett döntenek, hogy ezt a sportágat választják, akkor az életüket teszik kockára. Most az az érzésem egy kicsit a Forma-1-ben, hogy ha valakivel történik valami nagy baj, akkor azonnal mindenki pánikba esik, hogy úristen, itt valamit változtatni kell a biztonsági szabályokon, mert amikor meghalt 2019-ben a Forma-2-es srác, a Hubert, akkor is rögtön mindenki pánikba esett, hogy azonnal nézzük át, hogy mit lehet változtatni. De könyörgöm, ez a sportág erről szól."

Czollner Gyula, a híres Forma-1-es kommentátor, a Vegas Sports Hungary podcastjában osztotta meg gondolatait az autóversenyzés kettősségéről. Szavai rávilágítanak arra a paradoxonra, amely a sportágat körülöleli: a versenyzés mindig is az egyik legkockázatosabb tevékenység volt, ahol időnként tragédiák történnek. Annak ellenére, hogy a halálos balesetek száma az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent, a veszély jelenléte sosem tűnt el teljesen, és a versenyzők bátorsága továbbra is a sport szívét képezi.

Ám miközben ez az alapvetés továbbra is igaz, az FIA, az F1, a csapatok és pilóták igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a kockázatvállalás ésszerű keretek között maradjon. Erre törekedett a versenyirányítás az idei Belga Nagydíjon is, amikor sokak szerint túl sokáig várt a futam elindításával a vizes pályán. Czollner Gyula is úgy véli, hogy hamarabb el kellett volna engedni a versenyt, mert "el kéne fogadni egy ilyen helyzetben, hogy benne van, hogy meghal valaki", és ezt a pilóták is tudják, és "ezért nézünk rájuk hősökként, gladiátorként, mert vállalnak valami olyan pluszt, amit sok ember lehet, hogy nem merne bevállalni."

De megért volna egy újabb életet az, hogy lássunk egy rendes esőversenyt? Persze mindenki szeretné, ha a jelenlegi autókkal is lehetne klasszikus esőfutamokat tartani, de ez jelen pillanatban nem kivitelezhető, mert az autók és gumik kialakítása miatt olyan mennyiségű víz kerül a levegőbe akkor, amikor nagyon vizes a pálya, hogy szinte a nullára csökken a látótávolság. Megoldás persze kell, de addig is vonjuk meg a vállunkat és tegyük kockára a pilóták életét?

A korábbi kommentátor ezt követően megjegyezte, hogy aki elhatározza, hogy ezzel a sportággal foglalkozik, annak tisztában kell lennie azzal a ténnyel, hogy előfordulhat, hogy egyedül marad a pályán. Ezzel kapcsolatban nem is lehet vitatkozni, hiszen mindenki tudja, hogy az autóversenyzésben soha nem lehet garantálni a 100%-os biztonságot, és a pilóták is tisztában vannak ezzel. De vajon emiatt érdemes lenne feladni a sportág folyamatos biztonsági fejlesztéseit, csupán azért, mert "ez a természeténél fogva ilyen"?

Czollner Gyula véleménye szerint a Forma-1 biztonsági intézkedései már túlléptek egy bizonyos határon. "Azt gondolom, hogy a Forma-1 már túl van biztosítva" – nyilatkozta egy podcast során, ahol a témát alaposabban is körbejárta. "Ott van például a glória, ami a pilóták feje fölött helyezkedik el. Mégis, mit lehetne még tenni? Az elmúlt ötven évben nem sikerült jelentősen növelni a motorsport biztonságát, leszámítva a ruházat fejlesztését. De a motorok természeténél fogva nem tudunk teljesen biztonságos megoldásokat találni; a bukókeret beépítése nem lehetséges. Ennek ellenére a versenyzők vállalják a kockázatot, és sajnos évente egy-két motorversenyzőt elveszítünk."

Ezután egy alpesi sízéssel kapcsolatos példát is felhozott, amelyben évről évre tragikus balesetek történnek. Hozzátette: "El kell fogadnunk, hogy aki ezt a sportot választja, azzal együtt jár a kockázat, hogy akár az életét is veszítheti. A szülőknek sajnos el kell búcsúzniuk a saját gyermekeiktől, ami rendkívül szomorú. Ez egy életveszélyes sportág."

Ezután pedig kijelentette: "Ne akarjunk a Forma-1-ből olyan sportágat csinálni, ami full biztonságos. Nem lehet."

A glória évente rengeteg életet ment meg, és az F2-es sorozatban idén is elengedhetetlen szerepet játszott:

Ebből halálos baleset is lehetett volna - elképesztő, mit úszott meg a Red Bull pilótája (videó)

Azonban az alapján, amit a versenyzők nyilatkoznak, a többségük biztosan nem a halál közelségét szereti a versenyzésben, és ha varázsütésre el lehetne érni, hogy soha többet ne haljon meg senki versenyautóban, alighanem szó nélkül belemennének.

George Russell szavai is megerősítik ezt az állítást, hiszen ő a Grand Prix-versenyzők érdekvédelmi szövetségének (GPDA) igazgatói pozícióját tölti be. A Mercedes versenyzője 2021-ben csatlakozott a GPDA-hoz, és jelenleg Carlos Sainz mellett ő az egyik igazgató, akik Alex Wurz elnökkel és Anastasia Fowle jogi tanácsadóval együtt folyamatosan dolgoznak azon, hogy az autók és a versenypályák biztonsága folyamatosan javuljon.

"Nem az a célom, hogy valamilyen örökséget hagyjak magam után, soha nem ez volt a szándékom. Csak az a vágyam, hogy ha lehetőség adódik egy fejlesztésre, akkor arról beszéljek, főleg ha az a pálya vagy az autó biztonságát érinti - nyilatkozta a 27 éves pilóta az Autosportnak. - 2012-ben Billy Monger csapattársa voltam, és szoros barátság fűzött hozzá. Élőben láttam azt a szörnyű balesetet, amikor Monger mindkét lábát elvesztette egy F4-es verseny során, és szintén tanúja voltam Anthoine Hubert 2019-es balesetének Spában, ami szintén megdöbbentett. Amikor ilyen tragédiákat élsz át olyan emberekkel, akiket közelről ismersz, és van néhány ötleted, ami segíthetne a biztonság javításában vagy az ilyen esetek megelőzésében, akkor természetes, hogy szeretnéd ezeket megosztani."

"Vagy ott van Romain Grosjean [2020-as bahreini] balesete, amit szintén láttam - folytatta Russell. - Előttem haladt, megelőztem, és még most is itt van a kép a fejemben. Belenéztem a tükörbe, és csak lángokat láttam. Beterítette az egész tükrömet. Ez bárkivel megtörténhetett volna, a világ legjobb pilótájával is. Ez a veszély, amivel szembenézünk. Azt hiszem, ezért akartam jobban bevonódni ezekbe a dolgokba."

Russell célja tehát, hogy csökkentse a súlyos sérülések és a halálos balesetek kockázatát, hiszen nem szeretne több barátot vagy ismerőst elveszíteni. Ha megkérdeznénk az 1994-es Forma-1-es mezőny tagjait, hogy szívesebben versenyeznének-e már akkor glóriával vagy kopólemezzel, ha ez biztosítékot jelentett volna arra, hogy Ayrton Senna életben marad Imolában, valószínűleg a legtöbben határozott igennel válaszolnának. Hasonlóképpen, Jules Bianchi családja és barátai is azt kívánják, bárcsak már 2014-ben bevezették volna a virtuális biztonsági autó rendszerét, hiszen akkor a Japán Nagydíjon történt balesete talán elkerülhető lett volna, és a francia versenyző nem veszítette volna el az autója irányítását.

Természetesen elmondható, hogy a modern Forma-1-es versenyzők alapvetően más típusú emberek, mint az 50-es, 60-as vagy 70-es évek hősies elődei, akik minden egyes versenyalkalommal szembenéztek a halál árnyékával. Ők valóban gyakran részt vettek temetéseken, és a veszély folyamatosan ott lebegett körülöttük. Ám bármilyen meglepő is, nem ez volt az, ami igazán vonzotta őket az autóversenyzéshez. Ha csupán a halálfélelem izgalma motiválta volna őket, akkor nem lett volna jellemző, hogy a rajt előtt sokan az idegességtől hányingerrel küzdöttek, gondolkodva azon, hogy talán ez az utolsó alkalom, amikor beszállnak az autóba. Elfogadták a kockázatokat, együtt éltek a veszéllyel, de a szeretetük nem abból fakadt, hanem a sebesség, a versenyzés iránti szenvedélyből.

A barátja tragikus halála után, könnyekkel a szemében, beült az autójába, és Monzában egy emlékezetes körrekordot futott.

A fő kérdés tehát az, hogy elvesz-e bármit is a Forma-1 vagy általánosságban az autóversenyzés vonzerejéből az, ha az autók biztonságosabbak? Egészen biztosan vannak, akik számára igen, de az F1 jelenlegi népszerűségét elnézve az is biztos, hogy ők vannak kisebbségben. A sportág szereplőit kérdezve pedig az is biztos, hogy bár pánikolni valóban nem kell, a nagyobb biztonságra való törekvés soha nem érhet véget.

Vagy azok, akik ezt így gondolják, azt hiszik, hogy a legideálisabb lenne továbbra is biztonsági öv nélkül, bőrsisakban, közutakon, fák és szalagkorlátok között versenyezni?