Vitályos Eszter idén a sport világában is megcsillogtatta kivételes tehetségét.

Micsoda élményekkel teli vívószezon áll mögöttünk! Tele volt kihívásokkal, örömökkel és szép eredményekkel – osztotta meg közösségi oldalán Vitályos Eszter. A kormányszóvivő a párbajtőrözés terén igazán sikeres szezont zárt.
Vitályos Eszter idén májusban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a veterán párbajtőrözők Európa-bajnokságán, ahol az előkelő 5. helyezést szerezte meg. Ezen kívül az európai ranglistán a második helyen végzett, míg a hazai rangsorban magabiztosan az első pozíciót foglalja el.
- emelte ki a kormányszóvivő. Kiemelte, hogy hálás a szurkolók lelkesedéséért, a folyamatos támogatásért és a bátorító üzenetekért. Ezen kívül köszönetet mondott minden sporttársának és ellenfelének a tiszteletteljes versenyért, amelyet közösen megélhettek.