A nagy kémbotrány végül kudarcot vallott, miután a brit kormány visszakozott, és nem volt hajlandó Kínát nyíltan ellenségként azonosítani.
Az eset nemcsak két férfi és a kínai hírszerzés kapcsolatának története, hanem arról is szól, hogyan védekezzen Nagy-Britannia a távol-keleti állam kémjei ellen anélkül, hogy hivatalosan ellenségnek nevezné Kínát.
Váratlan események korbácsolták fel a brit belpolitika állóvizét: úgy tűnik, a meglehetősen nagy sajtóérdeklődésre számot tartó "kínai kémügyben" nemhogy bírósági ítélet nem lesz, a bíróságra el sem jut az ügy. Pedig minden megvolt benne, ami egy jóféle politikai thrillerhez kell: kémkedés, intrikák, titkos jelentések, letartóztatás, villogó vakukkal rohangáló fotósok. Mindezt körbeölelték a folyton változó brit-kínai kapcsolatok.
A két férfi, Christopher Cash és Christopher Berry ellen indított, nagy médiaérdeklődéssel kísért kémper nem a várt izgalmas csúcsponttal zárul, hanem inkább egy zavaros, egymásra mutogatással teli, politikailag kínos kudarcba fullad, és mindez már azelőtt bekövetkezik, hogy valóban elkezdődne.
