Menczer Tamás részletesen kifejtette, hogy miért elengedhetetlen a Nemzeti Konzultáció kitöltése.


Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, közösségi média oldalán osztotta meg gondolatait az aláírásgyűjtés fontosságáról. Kifejtette, hogy a kormánypárt által indított kezdeményezés célja, hogy "Orbán Viktort a brüsszeli kihívások során a magyar nép támogatásával erősítsék meg".

"Időnként felmerül a kérdés – vannak, akik rosszindulattal, mások pedig jó szándékkal – hogy miért van szükség minderre. Nem kívánunk háborút, ez világos, de akkor miért szükséges az aláírásgyűjtés? Tisza-adóra sem vágyunk, ez is egyértelmű, de miért van szükség a Nemzeti Konzultációra?" – fogalmazta meg.

- mondta Menczer Tamás, példaként említve a Tisza-adót és az orosz-ukrán háborút.

Mint mondta, ezekre azért van szükség, mert a döntéseket és terveket Brüsszelben írják.

Kiemelte:

Kiemelte, a miniszterelnök akkor tudja igazán eredményesen és sikeresen védeni a magyar érdekeket, ha azt tudja mondani, hogy "kedves barátaim, itt Brüsszelben az a helyzet, hogy nekünk volt egy aláírásgyűjtésünk. Meg volt egy nemzeti konzultációnk, és a magyarok százezer számra és millió számra kinyilvánították az akaratukat. És a magyar miniszterelnök és a magyar kormány nem akar és nem tud semmi mást képviselni, csak a magyar emberek érdekét és akaratát. Ezért ha tetszik nektek itt Brüsszelben, ha nem, a fejetek tetejére álltok akkor is, én - már hogy ezt tudja a magyar miniszterelnök mondani - a magyar érdek mellett kiállok és a magyar érdeket megvédem."

Összefoglalásként hangsúlyozta: "Röviden és egy mondatban azért kellenek ezek, hogy Orbán Viktort a brüsszeli csatákban a magyar emberek megerősítsék. Ezért kérek mindenkit, hogy vegyen ezeken részt."

Related posts