Pokorny Lia: A kor szerinti megkülönböztetés komoly kockázatokkal jár. Az életkor alapú diszkrimináció nemcsak a társadalmi igazságosságot sérti, hanem a közösségi összetartást is veszélyezteti. Minden generációnak megvan a maga értéke és hozzájárulása, e
Három nő, három különböző történet, egy közös cél: a nőiesség ünneplése. Pokorny Lia, Szinetár Dóra és Trokán Nóra régóta dédelgetett álmuk vált valóra, amikor végre együtt lépnek a színpadra. Az őszinte vágy, hogy megosszanak valamit a közönséggel, most valósággá válik, és egy varázslatos élménnyé nőheti ki magát.
Pokorny Lia eddig csupán néhány rövid jelenetben osztozott a Kút című film keretein belül Torkán Nórával, és Szinetár Dórával még ennyi alkalom sem adódott számukra. Azonban régóta ígérgetik egymásnak, hogy egyszer végre megvalósítanak egy közös projeketet. Ez a régóta várt pillanat október 26-án érkezik el: egy harmincas, egy negyvenes és egy ötvenes nő lép színpadra a Dívák estje címmel a főváros egyik legkiválóbb akusztikájú koncerttermében, a Müpában. Itt saját történeteikkel és dalaikkal mesélnek a nőiességről, mindezt pedig a Nők Lapja 76. születésnapja alkalmából ünneplik.
"A nőiesség ünneplése zajlik ezen az estén - osztotta meg Lia. - Szeretnénk beszélni és énekelni a közönségnek arról, hogy a nő, bármely életkorban, mindig nő marad. Személyesen pedig szeretném hangsúlyozni, hogy mélységesen ellenzem a kor alapján történő megkülönböztetést. Mi történik például negyven- vagy ötvenévesen, amikor a társadalom azt sugallja, hogy csak a fiataloké a jövő? Sajnos azt tapasztalom, hogy sok nő ilyenkor kezdi el elveszíteni az önbizalmát, és lassan elkezdi 'eltemetni' önmagát. Sokan elhiszik, hogy egy bizonyos kor után már nem lehetnek vonzóak. Pedig ez egy nagy tévedés!"
Húszévesen nem tapasztaltam olyan boldogságot, mint amit most, 54 évesen érzek. Sőt, bátran kijelenthetem, hogy az élet most sokkal teljesebb számomra.
És szeretném ezt a tapasztalásomat most másoknak is átadni. Hogy igenis emelkedjünk fölé ennek a gondolatnak, és tudjuk, illetve merjük magunkat tisztelni és szeretni, akárhány évesek is vagyunk. A Dívák estje három különböző korú nő őszinte és zenés párbeszéde is lesz arról, mit jelent megmaradni önazonosnak, szabadnak és szerethetőnek minden életszakaszban" - árulta el Lia.
