Fakadó vastaps kísérte Dráfi Mátyás búcsúját, aki a színpadon, méltóságteljesen felravatalozva várt az utolsó viszontlátásra. A közönség szívből jövő tapsvihara köszöntötte emlékét, miközben a GALÉRIA és VIDEÓ segítségével megörökített pillanatok elevenít

A Komáromi Jókai Színházban méltó módon búcsúztak el a színművészet kiemelkedő alakjától, akit a társulat, a nézők, és a világi, valamint egyházi méltóságok egyaránt tiszteletüket fejezték ki. Dráfi Mátyás emlékét a komáromi római katolikus temetőben örök nyugalomra helyezték, ahol méltó körülmények között vehetett búcsút tőle a közösség.

Délelőtt 11 órától kezdődően, két órán át fokozatosan gyülekezett a Jókai Színház nézőtere, megtelve a fájdalmát érző közönséggel. A 83 éves korában elhunyt Dráfi Mátyás koporsója, amely fedetlenül helyezkedett el a színpad közepén, virágokkal és koszorúkkal volt körülvéve, miközben a komáromi társulat színészei folyamatosan váltották egymást, hogy tiszteletüket tegyék. A gyászolók a színpad szélén kifejezhették részvétüket a hozzátartozóknak, így teremtve meg a megemlékezés intim légkörét.

A búcsúztatás részeként Kiss Szilvia és Boráros Imre színművészek egy-egy verset szavaltak el, valamint a Jókai Színház társulata közösen előadtak egy dalt az akkor mát lezárt koporsónál.

A rendezvény keretében elsőként Szabó Viktor, a társulat vezetője állt a színpadra. Gyászbeszédében felelevenítette Dráfi Mátyás életútját, hangsúlyozva, hogy az elhunyt művész mindig a belső hangjára hallgatott, amikor úgy döntött, hogy Magyarországon folytatja színészi pályafutását. Szabó Viktor idézett is tőle:

"A Jóisten ide helyezett, ezt és így kell csinálnom. Mert amit felülről kapunk, nem a miénk, tovább kell adnunk másnak".

"Továbbadta" - mondta a társulatvezető, utalva arra, hogy ezzel a "gyönyörű és kihívásokkal teli örökséggel" a csapatnak is hasonló felelősséggel kell bánnia.

Fazekas László emeritus református püspök a református hagyományoknak megfelelően búcsúztatta el Dráfi Mátyást. Az elhunyt alázatosságát méltatva megosztotta a gyászolókkal, hogy Mátyás mindig is a szerénység példaképe volt. Amikor a komáromi református templomba látogatott, sosem törekedett a figyelem középpontjába kerülni; az utolsó padot választotta magának. Hiába próbálták őt a fontosabb helyekre invitálni, ő csak annyit mondott: „Itt is jól érzem magam.” E szavak tükrözték nemcsak alázatát, hanem azt a mély tiszteletet is, amellyel a közösség és a hit iránt viseltetett.